Vágólapra másolva!
Kilenc Oklahoma Cityben lejátszott mérkőzés után hazatért Louisiana államba a Katrina hurrikán által sújtott New Orleans Hornets az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A gárda egyelőre Baton Rouge-ban lépett pályára szerény 7302 néző előtt, miután a Mississippi-deltába való visszaköltözésre még várni kell. A vendég Phoenix mindazonáltal elrontotta az emelkedett hangulatot: az első három negyedet mind megnyerte a Hornets, az utolsó negyedben viszont 14 pontos előnyét eladta a rutintalan csapat.

Idénycsúcsot jelentő 17 triplát láthatott a közönség Torontóban a Golden State játékosaitól, akik siralmas 1/11-re alakították a kanadaiak otthoni mérlegét.

A tavalyi bajnok Detroit Chicago elleni diadalával már 17/3-as mutatóval büszkélkedhet - ez a Pistons történetének legjobb húszmeccses szezonrajtja -, míg a nap philadelphiai slágermérkőzésén a Miami bizonyult jobbnak. A héten harmadszor győztes Heatben Dwyane Wade 32 ponttal, míg a sérülése után visszatért Shaquille O'Neal 21 ponttal és 13 lepattanóval zárt. A hazaiaknál a mesterlövészek listáját vezető Allen Iverson 35 pontig jutott.

A péntek legeredményesebbje mégis Kobe Bryant lett, aki 41 ponttal vette ki a részét a Lakers Washington elleni sikeréből.

Eredmények:
Atlanta Hawks - New York Knicks 122-111
Indiana Pacers - Utah Jazz 93-83
Toronto Raptors - Golden State Warriors 98-108
Boston Celtics - Milwaukee Bucks 96-100
New Jersey Nets - Denver Nuggets 115-106 - hosszabbítás után
New Orleans Hornets - Phoenix Suns 88-101
Detroit Pistons - Chicago Bulls 110-82
Philadelphia 76ers - Miami Heat 105:112
Dallas Mavericks - Orlando Magic 109-103 - hosszabbítás után
Portland TrailBlazers - Seattle SuperSonics 99-111
Los Angeles Lakers - Washington Wizards 97-91