Vágólapra másolva!
A legutóbb az NBA nagydöntőjébe jutott Detroit Pistons szerződést bontott edzőlegendájával, Larry Brownnal.

A vezetőség kifizeti a 64 éves mesternek a megállapodásból hátralévő három évet, azaz 18 millió dollárt. A meglepő húzás hátterében állítólag egészségügyi okok állnak: a Pistonsszal tavaly bajnoki címet szerző Brown 17 mérkőzésről hiányzott az előző idényben csípő- és húgyhólyagműtétje miatt.

"Két csodálatos szezont töltöttünk együtt, minden jót kívánunk neki a továbbiakban" - jelentette ki Joe Dumars, a michiganiek sportigazgatója.

A New York Knicks máris jelezte, hogy fenntartja megüresedett edzői posztját a Hírességek Csarnokába is beválasztott tréner számára, sőt a következő évadra NBA-rekordot jelentő 12 milliót ad neki.

A Detroit kispadjának legfőbb várományosa a hírek szerint Flip Saunders, akit a Minnesota Timberwolves menesztett a télen.