Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi baseball-ligának (MLB) át kell vennie a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) doppingkódexét, máskülönben "bekeményíthet" az Egyesült Államok kormánya.

"Nehogy már a tyúk őrizze a ketrecet. A baseballnak és minden amerikai profi sportnak alkalmazkodnia kell az új szabályzathoz, és harcolnia kell a tiltott szerek ellen" - jelentette ki Bill Clinton volt amerikai elnök egykori doppingellenes tanácsadója, Barry McCaffrey, aki jelenleg az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségén (USADA), valamint a WADA-ban és Nemzetközi Olimpiai Bizottságban is tevékenykedik.

Szavaihoz csatlakozott John McCain kongresszusi képviselő, aki kifejtette: ha az MLB nem változtat a doppingpolitikáján, akkor végső soron a Fehér Ház utasíthatja a USADA-t, hogy lépjen közbe, és kezelje a baseballos teszteket.

A doppingkódex javaslata alapján a sportoló első vétség esetén kétéves eltiltást kap, a következő pozitív mintaadás pedig örökös eltiltást ér, és csak rendkívüli esetben lehet eltérni a szankciók mértékétől. Az MLB-ben az első doppingvétségnél legfeljebb tíz napig nem szerepelhet a játékos.

McCaffrey kitért arra is, hogy a profiligának vizsgálnia kellene a sportolók szervezetében az amfetamin és az eritropoetin (EPO) jelenlétét is ahelyett, hogy csak kábítószertesztet alkalmazna.