Vágólapra másolva!
Az NBA legutóbbi játéknapján tíz mérkőzést rendeztek, 6-on hazai, négyen vendégsiker született. Meglepetés a Philadelphia súlyos hazai veresége, no és a Lakers betlije a Los Angeles-i városi derbin. A videobíró döntötte el a Sacramento Kings-Memphis Grizzlies mérkőzést.

A sacramentóiak 1,4 mp-cel a vége előtt, 82-82-es állásnál megszerezték a labdát, majd egy bedobás után Mike Bibby éppen a dudaszó pillanatában eresztette el sikeresnek bizonyuló távoli kísérletét. A vendégek tiltakoztak, a játékvezetők pedig felvételről visszanézték az esetet, és ez alapján érvényes volt a találat. A Kings megszakítás nélkül 14. alkalommal győzte le hazai pályán a Grizzliest, amely most négy siker után először kapott ki.

Hasonló izgalmakat hozott a Seattle Supersonics-Houston Rockets csata. A vendégek jelentős hátrányból indulva 22-6-ra megnyerték a harmadik negyedet. A féltucat pont a Houston részéről pozitív, a hazaiak szempontjából pedig negatív klubcsúcs. A mérkőzést végül a Rockets nyerte két ponttal.

A Los Angeles Lakers annak ellenére kapott ki a városi rivális Clipperstől, hogy Kobe Bryant 41 pontot gyűjtött. 1984 óta csupán harmadszor fordult elő, hogy a Clippers egymást követő két alkalommal tudott győzni a Lakers ellen.

Eredmények:
Cleveland Cavaliers - Orlando Magic 111-92
Philadelphia 76ers - Golden State Warriors 85-104
New York Knicks - Washington Wizards 93-83
Milwaukee Bucks - Atlanta Hawks 105-101
Minnesota Timberwolves - Charlotte Bobcats 102-97
San Antonio Spurs - New Jersey Nets 90-74
Utah Jazz - Indiana Pacers 83-89
Sacramento Kings - Memphis Grizzlies 85-82
Seattle SuperSonics - Houston Rockets 95-97
Los Angeles Lakers - Los Angeles Clippers 101-110

[origo] / (MTI)