Vágólapra másolva!
Ron Mercer New Jerseybe szerződött, és ezzel tíznél is kevesebbre csökkent a tíz pont feletti karrierátlaggal bíró szerződés nélküli NBA-játékosok száma. Az InsideHoops című kosár-fanzine gyűjtése alapján összeállítást készítettünk a piac maradék portékéjáról. A legnagyobb sztár most a Warriors centere, Erick Dampier.

Ron Mercer (aki csapat nélkül volt, miután a San Antonio a múlt szezon közepén, 39 meccs után elbocsátotta) két évre, hárommillió dollárért szerződött a Netshez, amely még ezzel együtt is nagyon nehéz helyzetben van Kenyon Martin elvesztését követően. Hiába hosszabbították meg Richard Jefferson szerződését, a sztárirányító Jason Kidd továbbra is duzzog, és távozással fenyeget. A Nets eladását közben szentesítette az NBA vezetése, így a franchise nemsokára Brooklynba költözhet.

A "standokról" szinte valamennyi értékes játékost elvittek már, az alábbiakban az InsideHoops (szubjektív) gyűjtése látható a tíz legjobbról (adatok: csapat, státusz - U = zárolatlan, R = zárolt -, kor, poszt - C = center, F = csatár, G = hátvéd, NBA-szezonok száma, magasság, súly, előző szezonbeli pont-, lepattanó-, gólpassz-, labdaszerzés- és blokkátlag), a következő oldalon pedig a többi szabadügynök névsora olvasható, további tíz kiemelésével, illetve a más szerződést kötöttek listájával.

1. Erick Dampier
GSW, U, 29, C, NBA: 8, 211 cm, 120 kg, 12,3 PT, 12 LP, 0,8 GP, 0,5 LA, 1,9 BK
Jó néhány éven át csak várni lehetett, hogy Dampierről egyszer csak kiderül, hogy jó játékos-e, de aztán az elmúlt szezonban végre nagyot alkotott a Golden State-ben. Többet dobott, alig hagyott ki helyzetet, rengeteget lepattanózott és javult a védekezése. A kérdés csak az, hogy mindez valóban fejlődés-e vagy az ügynöke jól elmagyarázta neki, mit jelent egy szerződés utolsó évében járni. Mindenesetre Dampier nagyon bízhat a liga legnagyobb költőjében, Isiah Thomasban, aki őt is kinézte az új Knicks számára. Gondot jelent azonban, hogy a New York-i költségvetés messze túl van az ésszerű határokon.

2. Darius Miles
POR, R, 22, F, NBA: 4, 206 cm, 95 kg, 10,9 PT, 4,5 LP, 2,1 GP, 0,9 LA, 0,8 BK
Még csak 22 éves, most kellene befejeznie az egyetemet, és máris négyéves NBA-múltja és rutinos profihoz méltó eredményei vannak. Számos csapat szívesen látná a soraiban, mert minden bizonnyal nagy játékos lesz belőle, de pont ezért a Portland valószínűleg rákontráz minden ajánlatra majd.

3. Stromile Swift
MEM, R, 24, F, NBA: 4, 206 cm, 104 kg, 9,4 PT, 4,9 LP, 0,5 GP, 0,7 LA, 1,5 BK
A hihetetlenül atletikus Swift az osztályának egyik legjobbja, különösen a védekezésben, hiszen rengeteg faultot kényszerít ki és kitűnően blokkol. Keveset játszik, de nagy fejlődés elé néz, így valószínűleg a mutatói is javulni fognak. A Memphis jól teszi, ha megtartja, némileg meglepő, hogy még senki sem jelentkezik érte (sorok írója a Miaminek ajánlotta melegen).

4. Karl Malone
LAL, U, 41, F, NBA: 19, 206 cm, 117 kg, 13,2 PT, 8,7 LP, 3,9 GP, 1,2 LA, 0,5 BK
Ha nem lett volna a szezon nagyobb részében sérült, a Postás az első helyen lenne ezen a listűán. Igaz ugyan, hogy akkor a Los Angeles Lakers megnyerte volna a bajnokságot, és Malone-nek eszébe sem jutna csapatok között válogatni - visszavonulna a régen várt gyűrűjével vagy játszana tovább a szupersztárok között. Így arra lehet számítani, hogy ha sikeres lesz a térdműtétje (az lesz, garantáltan, mondják), valahol 30 perceket fog játszani, és büntet, büntet, büntet. Legvalószínűbb, hogy Miamiban, Shaq barátja mellett.

5. Rodney White
DEN, U, 24, F, NBA: 3, 206 cm, 104 kg, 7,5 PT, 2,3 LP, 0,8 GP, 0,4 LA, 0,3 BK
Keveset tudunk erről a játékosról, de az InsideHoops szerkesztője szerint, ha 48 percre szorozzuk az átlagait, nagyon jó csatárt kapunk, akit szerinte visszaigazol, majd elad a Denver. Való igaz, alig 14 percet játszott meccsenként a szezonban. Meglátjuk, de talán kicsit felülértékelték a fiút.

6. Marcus Fizer
CHA, U, 26, F, NBA: 4, 203 cm, 118 kg, 7,8 PT, 4,4 LP, 0,9 GP, 0,4 LA, 0,2 BK
Sorok írója a Charlotte csapatállító draftján letette már a garast Fizer mellett, és továbbra is meg van lepve, hogy 1) nem szerződtette őt a Bobcats, 2) senki más nem jelentkezett érte. Nagyon kemény játékosról van szó, aki négy évig Chicagóban sínylődött, de valószínűleg sokkal többre képes, mint a mostani átlagai, és például jól jönne a Clevelandnek Carlos Boozer helyén.

7. Courtney Alexander
NOH, R, 27, G, NBA: 4, 196 cm, 93 kg
Az elmúlt szezont teljes egészében a sérültlistán töltötte, de előtte alig több mint húszperces átlagszerepléssel kilenc pontot tudott dobni meccsenként, némi apróval mellette. Nem lehet tudni, hogy a Hornets akarja-e, de érdemes lenne adni neki egy esélyt, ha máshol nem, talán valamelyik európai bajnokságban...

8. Toni Kukoc
MIL, U, 36, F, NBA: 11, 211 cm, 107 kg, 8,4 PT, 3,7 LP, 2,4 GP, 0,8 LA, 0,3 BK
A veterán horvát még mindig nagyon ügyes, és mozogni sem felejtett el, ráadásul ő tényleg Michael Jordantől tanult kosarazni. 2000-ben jött el a Bullstól, aztán némi vergődés után két éve megtalálta a helyét Milwaukee-ban, ahol valószínűleg alkalmazzák továbbra is.

9. Keon Clark
PHO, U, 29, C-F, NBA: 6, 211 cm, 100 kg
Értékelhetetlen a legutóbbi szezonja, amikor két meccs után került a Utah Jazztől Phoenixbe. A cingár center még sosem mutatta meg, mire képes igazán, de lehet, hogy nem is fogja. Most azonban valószínűleg olcsón meg lehet szerezni "kilencedik" embernek.

10. Vin Baker
NYK, U, 33, F, NBA: 11, 211 cm, 113 kg, 9,8 PT, 5,2 LP, 1,2 GP, 0,5 LA, 0,6 BK
A végére egy Las Vegas-i típusú tipp: Baker szerepeltetése nemcsak azért kockázatos, mert kétesélyes (15 pontos karrierátlagát közelítő vagy egészen csapnivaló), de azért is, mert súlyos alkoholizmusából ritkán bukkan fel hosszú időre. Legutóbb jól szerepelt New Yorkban, és most is bízhat Thomasban, aki állítólag hajlandó lenne neki fizetni hárommilliót egy évre. Ő tudja.