Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) két jeles alakja, Mario Lemieux és Luc Robitaille tulajdonosa lett a River City Lancers junior hokicsapatának. Brett Hullért bejelentkezett a Phoenix.

A Pittsburgh Penguins, illetve a Los Angeles Kings klasszisa ötödmagával vásárolta meg a 16 és 20 év közötti fiatalokat foglalkoztató iowai együttest. A kétszeres Stanley Kupa-győztes, olimpiai bajnok Lemieux előszeretettel fekteti pénzét klubokba: saját csapatában, a Pingvineknél főrészvényes, ráadásul egy baseball-csapat, az Altoona Curve is az ő tulajdonában áll.

Az NHL egy másik legendája, Brett Hull könnyen elképzelhető, hogy csapatot vált, miután kétéves szerződést kínál neki a Phoenix Coyotes. "Értékekre vágyunk, és a csatár igazi fenomén. Ennek megfelelően komoly ajánlatot tettünk" - mondta az arizonai klub pénzügyi részletekkel nem szolgáló főigazgatója, Mike Barnett, aki korábban éppen a kanadai születésű, amerikai állampolgárságú klasszis ügynöke volt, és most is jóbarátok.

Brett Hull jelenlegi menedzsere öccse, ifjabb Bobby Hull, a testvérpár édesapja, Bobby pedig a liga egyik legzseniálisabb játékosa volt. A kiváló hokis eddigi pályafutása során 1264 mérkőzésen 1390 pontot (741 gól, 649 gólpassz) gyűjtött, a találatok számában az örökranglistán a harmadik helyen áll a Phoenix-résztulajdonos Wayne Gretzky (894), valamint Gordie Howe (801) mögött.