Vágólapra másolva!
Újabb egyéves szerződést kötött az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Detroit Red Wings csapatával Brendan Shanahan, a klub veterán játékosa, aki már nyolc éve tagja a gárdának.

A Red Wings vezetősége június 30-án döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg a háromszoros Stanley Kupa-győztes támadó 6,5 millió dolláros kontraktusát, így a 35 éves hokis szabadügynökké vált. Az előző idényben 25 gólt és 28 gólpasszt elért támadó azóta nem tárgyalt más csapattal a Detroiton kívül. Sajtóértesülések szerint az új megállapodás értelmében a játékos évi fizetése 3,5 és 4 millió dollár között lesz.

A "Vörös szárnyaknál" egyébként több idősebb játékos is ingyen igazolhatóvá vált az évad végén, köztük Steve Yzerman és Chris Chelios is, velük azonban egyelőre még nem sikerült megállapodni.

Egy másik átigazolási hír az NHL-ből: Jason Cullimore, a Stanley-kupa-győztes Tampa Bay Lightning jégkorongozója négyéves, 9,8 milliós szerződést kötött a Chicago Blackhawks együttesével. A 31 éves védő az elmúlt szezonban 79 mérkőzésen szerepelt az idén története első bajnoki címét szerző Lightningban.