Vágólapra másolva!
A következő szezontól Rudy Tomjanovich, a Houston Rockets korábbi edzője lesz az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) idén nagydöntős Los Angeles Lakers trénere.

A játékosként és edzőként is sikeres Tomjanovich 12 évig vezette a Rockets-et, amellyel 1994-ben és 1995-ben bajnoki címet szerzett. A houstoni kispadtól tavaly májusban köszönt el, miután az orvosok leukémiát diagnosztizáltak nála.

Az 55 éves szakember a kezelések hatására felépült, és ma már teljesen tünetmentes, így nincs akadálya annak, hogy újra munkába álljon. Játékosként szintén megjárta a poklot, amikor 1977 decemberében egy pályán történt ütközés következtében életveszélyes arc- és koponyasérüléseket szenvedett. A következő szezonban azonban visszatért, és arcvédő maszkban vívta ki ötödik All Star-szereplését.

A Lakers június közepén már tárgyalt a Houstonnál 34 évet "szolgált" Tomjanovich-csal, ám akkor több trénerrel is felvették a kapcsolatot, és sokáig úgy tűnt, Mike Krzyzewski, a Duke Egyetem csapatának sikeredzője lesz a befutó. Végül azonban az NCAA (egyetemi bajnokság) legendája nem vállalta a feladatot.

A Lakerstől a Detroit Pistons elleni vesztes nagydöntőt követően távozott Phil Jackson, aki öt évig dirigálta a kaliforniai sztárcsapatot. Utódjának nem lesz könnyű dolga, hiszen vele az együttes négyszer játszott finálét, s ebből háromszor a végső győzelmet is megszerezte.