Vágólapra másolva!
A Suns ajánlatot tett Quentin Richardsonnak. Ha a Clippers meg akarja tartani őt, lecsúszhat Bryantről. A Nuggets Kenyon Martinnal és Manu Ginobilivel kacérkodik, és ha bármelyikkel megegyezik, Bryantet már nem tudja megfizetni. A Lakersnél ezért szorítanak, mert akkor Kobe számára csak az ő ajánlatuk marad.

Persze az is lehet, hogy ez az egész csak színjáték, és a filmvárosi óriásklub 140 milliós ajánlatát lényegében már elfogadta a Lakers emblematikus 8-asa, de csámcsogni mindenképpen érdemes rajta.

A Phoenix Suns tehát ajánlatot tett a Los Angeles Clippers zárolt szabadügynök hátvédjének, Quentin Richardsonnak, aki a következő néhány évben 48 millió dollárt kaphat tőlük, ha az "anyaegyesület" 15 napon belül nem nyújt be nagyobb értékű ellenajánlatot. A 24 éves, négy NBA-szezont már lehúzott játékos már bioztosan jól jár, és eggyel simábbá tette a Nyugat piaci viszonyait is, miután a Denver Nuggets helyett a Sunst választotta.

A coloradóiaknak ugyanis így eggyel kevesebb sztár-szabadügynökkel kell törődniük: Kobe Bryant mellett a Spursnél zárolt Manu Ginobili érdekli még őket a dobóhátvéd poszton. A Clippers ugyanakkor szintén a Lakers-ikon után szalad, de szeretné Richardsont is megtartani, a kettő együtt azonban nem fog menni. Tavaly a "kis" Los Angeles-i gárda Elton Brandet és Corey Maggette-et meg tudta tartani, de Lamar Odom a Miami Heaté lett.

A Phoenix eredetileg a szintén San Antonió-i Hedo Türkoglut szerette volna megszerezni, de szerdán a török hatéves ajánlatot fogadott el az Orlando Magictől, amelyhez a floridaiak teljes középszint-kivételi keretüket felhasználták (ez 35-40 millió lehet a teljes időtartamra). A Suns már megszerezte irányítónak Steve Nasht (a 30 éves kanadai hat évet írt alá 66 millióért, és pl. a Sports Illustrated szakértője szerint ez nagyon rossz üzlet volt), és ha a Clippers engedi Richardsont, az arizonaiaké lehet a liga egyik legjobb hátvédsora a harmadéves Joe Johnsonnal a padon.

Na most: két nappal a Bryant otthonában tett látogatás után a Nuggets vezérkara a New Jersey Nets erőcsatárával, Kenyon Martinnal találkozott. Denverben nagyon komoly gondolkodás lehet, hiszen még Ginobiliért is versenyben vannak, de a háromból csak egyet tudnak a fizetési sapka túllpése nélkül megszerezni. Bryant annak ellenére nem mondta, hogy nem megy Coloradóba, hogy nemi erőszak vádjával ebben az államban áll bíróság elé augusztusban, és a Nuggets így nem mer dönteni egyelőre. A Nets All-Star csatára csütörtökön már a Utah Jazz ajánlatát hallgatja meg Salt Lake Cityben, pénteken pedig Atlantába repül a Hawkshoz. Martin hivatalosan bejelentette, hogy olyan szerződést akar, amely már az első évben 12,8 milliót fizet, hozzátéve, hogy New Jerseyben szeretne maradni. A Nets vezetői azonban haboznak megadni ezt a pénzt, és állítólag régóta nem beszéltek se Martinnal, se az ügynökével.

A Jazz közben visszaigazolta Carlos Arroyót, az irányító négy évre, 16 millió dollárért szerződött a utah-i gárdához, amely megelőzte a Milwaukee Bucks és a Lakers várt ajánlatát. Arroyo az előző szezonban 12,6 pontot és öt gólpasszt hozott átlagban 71 meccsen a Jazznek a múlt szezonban, miután megörökölte a legendás John Stockton posztját, a franchise 1981 óta mindössze negyedik irányítójaként.

A "mormonok" ezt megelőzően hatéves, 50 millió körüli ajánlatot tettek a Detroit Pistons török centerének, Mehmet Okurnak, és visszaigazolták Gordan Giriceket is. A következő áru egy erőcsatár lehet, és a Jazz Kenyon Martint is megpróbálja becserkészni, végül is pénzük van rá.

A múlt szezonban a Spursben játszó Avery Johnson valószínűleg visszatér a Maverickshez, ahol az ő tapasztalatával bíró veteránok minimumát, 1,1 millió dollárt fog keresni pályafutása várhatóan utolsó évében. A 39 éves Johnson már a 2002/03-as, dallasi szezonjában edzősködött kicsit, most is játékos-edző lesz, és a szezon végén végleg a pálya szélére költözik.

Még egy érdekes pletyka a végére: az ESPN.com szerint Vince Carter New Yorkba szeretne igazolni, de a Raptors csak egy vele azonos értékű játékosért adná oda a torontói kosárlabda ikonját, a Knicksnél azonban csak Stephon Marbury ilyen kvalitású, és őt nem engedik.