Vágólapra másolva!
A következő szezonban is Dave Lewis lesz az NHL-ben szereplő Detroit Red Wings vezetőedzője. A Montreal Canadiens megszerezte a cseh világbajnok Radek Bonk játékjogát.

Dave Lewis és a Detroit vezetői szombaton jelentették be az egy évre szóló szerződés aláírását, ám a megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra. Lewis 2002-ben vette át az együttest Scotty Bowmantől, s az elmúlt két szezonban mindig megnyerte a gárdával az alapszakaszt, a rájátszásokban ugyanakkor korán búcsúzni kényszerült. Tavalyelőtt már az első körben, míg idén a második fordulóban esett ki a csapat. Mindkétszer a későbbi nyugati bajnoktól, előbb az Anaheim Mighty Duckstól, majd a Calgary Flamestől kapott ki.

A Montreal Canadiens megszerezte a cseh világbajnok Radek Bonk játékjogát. A csatár az előző idényben az Ottawa Senatorst erősítette, és 66 mérkőzésen 44 pontot (12 gól, 32 gólpassz) gyűjtött. A Montreal a Los Angeles Kingsszel kapusokat cserélt: a kanadai Mathieu Garon az amerikai csapatban folytatja, míg a francia Christobal Huet átkerült a Canadienshez.

A tranzakciók az amatőr játékosok számára kiírt hétvégi börze "hozadéka". Az úgynevezett drafton az első két helyen orosz tehetségekre csaptak le. A Washington Capitals Alekszandr Ovecskin, a Pittsburgh Penguins pedig Jevgenyij Malkin játékjogát szerezte meg. 1999 után először fordult elő, hogy legalább két európai hokissal indult a választás, igaz, öt évvel ezelőtt az első négy helyen kelt el az öreg földrészről származó korongos.