Vágólapra másolva!
Nem várta ki a mindent eldöntő, hetedik összecsapást az Indiana Pacers együttese, amely az NBA Keleti főcsoportjának elődöntőjében 73-70-re nyert a Miami otthonában, s 4-2-es összesítéssel bejutott a konferenciafináléba - 1994 óta hatodszor, 2000 óta először.

eredmény, Keleti főcsoport, elődöntő, 6. mérkőzés
Miami Heat - Indiana Pacers 70-73 (20-16, 13-20, 19-23, 18-14)
ld.:
D. Wade 24, L. Odom 22, E. Jones 16, illetve R. Artest 27, R. Miller 15, J. Tinsley 10
A párharcot 4-2-re az Indiana nyerte.

A Miami saját rekordját rontotta le, hiszen vereségével nemcsak 18 mérkőzés óta tartó hazai veretlenségi sorozata szakadt meg, de a csapat nagy álma, a döntőbe kerülés is elúszott. A vendégek legjobbja Ron Artest volt, aki összesen 27 pontot szerzett

"Sokat tanultunk ma esete, ez egy nagyon kemény csarnok, borzasztóan nehéz itt játszani vendégként, szerencsére most a legjobb formánkat hoztuk" - nyilatkozta a játékos.

"Nehéz sikert arattunk, ehhez kellett egy hihetetlenül jó védekezés, majd ebből kiindulva kellett megtalálnunk az utat a hazaiak kosarához" - vélekedett a Pacers edzője, Rick Carlisle.

Az Indiana számára háromnapos pihenő következik, s döntő első mérkőzésére ugyanis szombaton kerül sor, az ellenfél a csütörtökön záruló New Jersey-Detroit párharc győztese lesz.