Vágólapra másolva!
Egyenlített a Philadelphia Flyers az NHL Keleti főcsoportjának döntőjében, miután idegenben 6-2-re kiütötte az alapszakasz-második, keleti főcsoportgyőztes Tampa együttesét. A mérkőzés hőse Esche kapus mellett az a Ragnasson volt, aki három alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe csapattársait.

Az első összecsapás 3-1-es vereségét követően a második találkozót gyakorlatilag húsz perc alatt lerendezték a látogatók, hiszen már az első harmad 12. percére háromgólos előnyt szereztek LeClairék.

A rendkívül enervált teljesítményt nyújtó hazai csapat képtelen volt felvenni a ritmust, így a St. Pete Times Forum közel 22 ezer szurkolója megdöbbenve figyelte, hogy a második harmad végét jelző dudaszó pillanatában már 0-5 állt az eredményjelző táblán.

Az utolsó húsz perc elején aztán Timander másodszor is mattolta a Habibulint váltó Grahamet - aki egyébként lényegesen hatékonyabban teljesített, mint a 0,667 ezrelékes védési hatékonyságot (vagy inkább hatástalanságot) produkáló orosz vendégmunkás -, és felsejlett egy egészen katasztrofális Lightning-vereség lehetősége.

A végére aztán összekapta magát valamelyest a hazai csapat - de könnyen lehet, hogy a Flyers kezdett el spórolni, a hátralévő csatákra gondolva -, és valamelyest kozmetikázott az eredményen ("súlyos" minősítésűre mentve a "katsztrofálisnak" ígérkező zakót).

Keleti főcsoport, döntő, 2. mérkőzés:
Tampa Bay Lightning - Philadelphia Flyers 2-6 (0-3, 0-2, 2-1)
gól:
Fegyotyenko (50:13), St. Louis (57:18), illetve LeClair (1:53), Recchi (8:50), Kapanen (11:17), Malahov (26:02), Handzus (39:48), Timander (43:34)
a négy győzelemig tartó párharc állása: 1-1