Vágólapra másolva!
A rájátszásba kerülés szempontjából kulcsfontosságú mérkőzést nyert a St. Louis Blues együttese, miután óriási csatában 1-0-ra verte egyik legfőbb riválisát, az Edmontont. A címvédő Devils kiütötte a Rangerst a "kis híján" városi rangadón, míg a Nashville a Chicagót oktatta.

A Nyugati főcsoportban négy csapat vív ádáz küzdelmet az egyetlen, még szabad playoff-helyért. A kvartett legkedvezőbb helyzetben lévő tagja, a 90 pontjával a hatodik helyen tanyázó Flames ezúttal nem lépett jégre, a másik három csapat azonban a pályán próbált tenni sorsának jobbításáért.

A hármasból a legkönnyebb dolga a Nashville-nek volt, és a Predators nem is hagyta ki a ziccert: Orszaghék simán, 5-2-re verték a főcsoport sereghajtóját, a Chicagót, fél szemmel közben a St. Louis-i Savvis Centerre figyelve.

Az egykoron a vadnyugat kapujának számító városban aztán óriási csatát hozott a Blues és az Oilers összecsapása, amely végül a jégkorongpályán meglehetősen ritkának számító 1-0-s eredménnyel ért véget. Az egyetlen gólt a Chris Pronger átadását gólra váltó Doug Weight érte el - az első negyed 14. percében -, így a 2001-ben éppen Edmontonból St. Louisba költöző center nagyon közel juttatta egykori csapatát egy idejekorán kezdődő nyári szünethez.

A gólt követően aztán a kapusoké volt a főszerep - elsősorban a hazai hálóőré, Chris Osgoodé, aki a vérszegény támadójátékot produkáló vendégcsapat mind a 18 kísérletét hatástalanította -, így az eredmény már nem változott.

A játéknapot követően a Blues és Predators bitorolja a Calgary mögötti két playoff-helyet, míg a vesztes Oilers visszacsúszott a kilencedik pozícióba. A kanadaiaknak azért különösen fájó a St. Louis-i zakó, mert nekik már csak két mérkőzésük van hátra - ezen kellene kiharcolniuk a rájátszásban történő részvételt -, míg mindhárom közvetlen - ráadásul előttük álló - ellenfelük még három alkalommal lép jégre.

St. Louis Blues - Edmonton Oilers 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
Savvis Center, 19646 néző
gól: Weigh (13:46)

További eredmények:
Washington Capitals - Pittsburgh Penguins 4-2
Carolina Hurricanes - Boston Bruins 2-3
New Jersey Devils - New York Rangers 5-0
Nashville Predators - Chicago Blackhawks 5-2