Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, Jason Kidd térde megadta magát, és ez véget vet a New Jersey-i bajnoki reményeknek. Erősödik viszont a San Antonio, sokak szerint sikerülhet a Spursnek a címvédés. A Golden State pedig bemutatót tartott a jövő Harcosaiból.

Egyre valószínűbb, hogy a New Jersey Nets nem tudja megismételni tavalyi és tavalyelőtti sikerét: a hírek szerint a gyakaran a világ legjobb irányítójaként tisztelt Jason Kidd nem lép már pályára idén, nélküle pedig nem sok esélye lesz a Netsnek a playoffban. Kidd maga fogadkozott, hogy visszatér, de a térde nem javul, és egyre inkább úgy néz ki, műtétre van szükség. Nélküle a csapat öt meccsből csak egyet nyert meg, a védekezésük nullaközeli, gyorsindításuk de facto zéró. A New Jersey szinte biztosan második kiemeltként zárja az alapszakaszt, így a majdani 7. helyezett jó eséllyel várja a playoff első körét, és készülhet akár a másodikra is.

Ez a hely mostanában a New York Knicksnek néz ki, és ez két dolog miatt érdekes: egyrészről rögtön az elején összecsaphatnak a Hudson két partján álló "fellegvárak", másrészt a Knicksnél is van egy nagy hiányzó: az első számú pontgyáros Allan Houston. A gólhátvéd nem annyira meghatározó poszt, mint az irányító, de ha Houston nem gyógyul meg a rájátszásra - márpedig nagyon úgy tűnik -, a New Yorknak DerMarr Johnsonra kell hagyatkoznia. Az egykori Hawks-játékos éppenhogy túlélt egy autóbalesetet tavalyelőtt, és azóta csak nehezen talál magára (nem csoda...), de a Knicksnél most jó esélye van az újbóli karrierkezdésre, hiszen a múlt héten 13 pontot és 6 lepattanót szerzett meccsenként Houstont helyettesítve.

A Kelet legjobb formában lévő csapata manapság a Miami Heat, amely ugyan kikapott a ligaelső Indiana Pacerstől, de aztán megint nyert tegnap, így a legutóbbi tíz meccsen 8-2 a mérlege. Nyugaton viszont négy nagy menetelő is van: a Lakers (bámulatos erődemonstrációt tartanak a Los Angeles-iek), a Grizzlies (a Memphis az újabb győzelmével már a San Antonio 4. helyét veszélyezteti, de pechjére, ez csak arról dönt majd, hogy melyikük kapja a hazai pálya előnyt a rájátszásban, mert szinte biztos, hogy a Spursszel találkoznak az első körben, az pedig életveszély), a Seattle (a Supersonics nem jut majd a playoffba, de sorsokról dönthet) és a Warriors. Utóbbi részletesebb magyarázatot igényel. A Golden State már biztosan nem lesz rájátszás-résztvevő, ellenben az időzítés tökéletes, mert elhiteti a szurkolókkal és a befektetőkkel, hogy a jövő szezonban bízhatnak a csapatban. Azt is mondhatnánk: küldetés teljesítve, mert olyan szériát hoztak, ami egy ígértes csapat számára kötelező: a Los Angeles Clipperst verték kétszer, a Tim Duncan nélküli San Antoniót, a ligautolsó Orlandót, a formán kívüli Milwaukee-t és a Washingtont, azaz gyenge csapatokat, leszámítva a Houstont: a Rockets szép trófea volt. Most azonban négynapos turné jön: a Philadelphia, a Toronto, a Boston és a Cleveland látja őket vendégül, csupa olyan csapatok, ahol még tétje van a meccseknek, és a Golden State idegenbeli mérlege ezidáig 8-27. Most jön tehát az igazi próba.

A Cleveland fájdalmas vereséget szenvedett San Antonióban hétfőn, miközben a vetélytársai mind nyertek, így eggyel megint távolabb került a Cavalierstől a playoff. Ráadásul a 101-93 ki sem fejezte a különbséget, amennyivel a Spurs jobb volt náluk. Annyival, hogy sokan már ismét Duncanék győzelmét jósolják, legkevesebb a Nyugati főcsoportban, de a bajnokság egészét tekintve is. Steve Kerr, a Yahoo.com szakértője például annak ellenére meri letenni a Spurs mellett a voksát, hogy pályafutása második felében éppen San Antonióban szerzett bajnoki címeket, és ma is ott él. Egy újságírótól nem szép dolog az elfogultság, de Kerrnek érvei is vannak.

A Sacramento Kings például szerinte nem hatékony a sztárok elleni védekezésben, ugyanígy a Dallas Mavericks. A Minnesota Timberwolves még sosem élte túl az első kört, egyelőre tehát számukra ez is elég célkitűzés. A Lakers a négy szupersztárral esélyes, írja, de csak, ha ezek négyen egészségesek, nem szájaskodnak, megtanulnak együtt játszani, és hajlandóak lesznek védekezni. Azt azért tegyük hozzá, hogy amit az elmúlt héten műveltek, meggyőző volt, de ettől függetlenül a Lakers nem tuti befutó, az biztos. A Spurst viszont szokás szerint alulértékelik az alapszakaszban, és való igaz, ők igazi rájátszáscsapatot alkotnak: nagyszerű védekezés, önzetlen csapatjáték, tapasztalat a playoffsikerek terén és egy kimagasló tudású (MVP-esélyes) játékos - ez jó recept. Ráadásul címvédők, ami plusz motivációs téynező lehet. Kerr szerint az utóbbi 15 év NBA-bajnokai mind a védekezésükkel nyertek, illetve az MVP-jelölt szupersztárjukkal (Isiah Thomas és a Pistons, Jordan és a Bulls, Olajuwon és a Rockets, Duncan és a Spurs, Kobe, Shaq és a Lakers) - amikor minden meccs számít, két dolog fontos: tudd megállítani az ellenfelet, és legyen egy lovad, amelyik húzza a szekeret. Kerr szerint ebben a legjobb a Spurs. Ő tudja...

MCs