Vágólapra másolva!
Egyáltalán nem fogadták barátságosan Salt Lake Cityben a helyi kosaraslegenda Karl Malone-t, aki az NBA legutóbbi játéknapján a vendégcsapat kispadját melegítette, sérülten, civilben, ráadásul a pályán is a hazaiak győztek. Újabb lépést tett a rájátszás felé a szuperújonc LeBron James vezette Cleveland.

A Utah Jazz elrontotta volna Karl Malone hazatérését, ha azt Salt Lake City lakossága nem teszi meg előbb. A város NBA-csapatában 18 évig frontemberkedő Postás a nyáron a bajnoki cím reményében szerződött a Lakersbe, és ezt most keményen a fejére is olvasták. A térdsérülése miatt még mindig játékképtelen 41 éves Malone a padon, civilben ülte végig a meccset (mellette a még nagyobb sztár Kobe Bryant, akinek a válla sérült meg pénteken), és hallgatta az "árulózást".

A Lakers, amely ezt megelőzően öt meccset nyert a Utah ellen sorban, most úgy kapott ki, hogy négy perccel a vége előtt még 72-68-ra vezetett. 3:57-nél azonban Shaquille O'Nealt két gyors technikaival kiküldték, és a Jazz 20 pontot szórt a hajrában.

A draftegyes újonc, LeBron James vezette Cleveland Cavaliers újabb - zsinórban negyedik - győzelmével "egyeduralkodó" lett a nyolcadik, utolsó rájátszáshelyen a Keleti főcsoportban. Az Atlantában nyerő Lovagok előnye a Miamival és a Torontóval szemben minimális, de szerda este, a torontói Raptors-Cavs összecsapás döntő lehet, különösen, hogy azután öt mérkőzést Clevelandben játszanak Jamesék.

A playoff reményét szintén tápláló, de stabilan 11. helyezett Sixers húszpontos hátrányt ledolgozva, Allen Iverson (és az egykori Bucks-játékos Glenn Robinson, továbbá Derrick Coleman és Marc Jackson) nélkül is legyőzte a Milwaukee-t. A philadelphiai vezetőség a meccs előtt bejelentette, hogy legnagyobb sztárjuk ezúttal a jobb térdén szenvedett olyan sérülést, amely miatt még legalább két meccset ki fog hagyni, ezzel együtt AI már 20 találkozót fog pihenni. A vendégcsapatban egyébként négy egykori "Hatos" játszott: Brian Skinner, Joe Smith, Toni Kukoc és Keith Van Horn együtt 40 pontot és 16 lepattanót szerzett.

Az egymás után Houstont, San Antoniót és Minnesotát megjáró, mindháromszor vesztes Dallas Mavericks hazai pályán győzni tudott, sorban kilencedik alkalommal: a Mavs mérlege 29-4 otthon, 11-19, ha turnézik.