Vágólapra másolva!
A Tampa Bay Lightning jutott be elsőként az NHL rájátszásába. A listavezető floridai együttes a Detroit Red Wings otthonában elért döntetlenjének köszönheti, hogy megnyerte a csoportját, így legrosszabb esetben is a harmadik helyen végez a Keleti-főcsoportban.

Alig 24 órával azután, hogy a Colorado Avalanche hazai pályán a Calgary Flames ellen elszenvedte története legnagyobb vereségét (1-7), a denveriek bebizonyították, hogy ez a kudarc csak pillanatnyi zavar volt.

A Nyugati-főcsoport sztáregyüttese a Vancouver Canucks otthonába látogatott. A Joe Sakic és Milan Hejduk által vezetett vendégek már az első harmadban eldöntötték a találkozó sorsát, hiszen húsz perc után 0-5-öt mutatott az eredményjelző. Sakic négy ponttal (1 gól, 3 gólpassz), a cseh csatár pedig mesterhármassal zárta az összecsapást.

A hazaiaktól Todd Bertuzzi "alkotott" feledhetetlent, hiszen sérülés okozás kísérletéért végleges kiállítást kapott, amiért a liga felfüggesztette játékjogát. A kemény stílusáról is ismert támadó azon a Steve Moore-on vett elégtételt, aki egy hónapja vancouveri csapattársának, a svéd Markus Näslundnak okozott agyrázkódást.

Eredmények:
Washington Capitals - Ottawa Senators 1-4
Columbus Blue Jackets - Carolina Hurricanes 1-4
Detroit Red Wings - Tampa Bay Lightning 1-1
Vancouver Canucks - Colorado Avalanche 2-9
Anaheim Mighty Ducks - Montreal Canadiens 2-5