Vágólapra másolva!
Tizenhat éve nem kezdte olyan jól a bajnokságot a Phoenix Coyotes jégkorongcsapata, mint az idei NHL-sorozatban. A Prérifarkasok a St. Louis és az Anaheim után a Florida Panthers ellen is nyertek, így háromból három meccset vettek sikeresen. A Boston Bruins Dallasban szerezte meg idei első győzelmét, míg a Los Angeles Kings kulcsembereit nélkülözve is megadásra kényszerítette az ottawai Szenátorokat.

Négy forduló után első mérkőzését nyerte a Boston Bruins jégkorongcsapata, amely az NHL szerdai játéknapján 2-0-ra verte a Dallas Starst. A hazaiak mérlege ezzel ötvenszázalékosra módosult, hiszen két siker mellett a második vereség csúszott be, ami kínos, e legutóbbi éppen hazai környezetben.

A találkozó egyik hőse a vendégek kapusa, Andrew Raycroft volt, aki 27 védést mutatott be, s pályafutása során először őrizte meg kapuját kapott gól nélkül. A találkozó mindkét találatát Brian Rolston szerezte, az elsőt az első harmadban, a másodikat pedig a lefújás előtt 3,7 másodperccel. Ekkor már nem volt nehéz dolga, hiszen a Stars minden mindegy alapon levitte kapusát is...

Továbbra sem meggyőző az Ottawa Senators teljesítménye, a tavalyi évad meglepetéscsapata most a Los Angeles Kings ellen kapott ki úgy, hogy a hazaiak négy kulcsjátékosuk nélkül léptek jégre. A 4-3-as sikerrel a Kings ráadásul megtartotta jó szokását: Robitaille-ék immáron tizedik szezonnyitó hazai találkozójukon maradtak veretlenek, ez az NHL-történelem leghosszabb ilyen szériája. Utoljára 1993. október 6-án a Vancouver tudott nyerni a Királyok nyitómeccsén, igaz akkor még az inglewoodi Forumban

A nap harmadik találkozóján a Phoenix Coyotes a Florida Panthers otthonában győzött 2-1-re, a kapuban Sean Burke 29 védést mutatott be, a gólokat Shane Doan és Radoslav Suchy szerezte. A Prérifarkasok utoljára az 1987-88-as szezon során kezdték három győzelemmel a bajnokságot, igaz akkor még Winnipeg Jets néven szerepelt az együttes.

Eredmények:
Florida Panthers - Phoenix Coyotes 1-2
Dallas Stars - Boston Bruins 0-2
Los Angeles Kings - Ottawa Senators 4-3.