Vágólapra másolva!
124 perc és 36 másodperc után ütötte első gólját a Buffalo Sabres NHL-csapata az idei jégkorong-bajnokságban, s ez úgy meghozta a csapat kedvét, hogy a játéknap meglepetéseként 4-3-ra legyőzte a nyugati főcsoport egyik legjobbját, a Dallas Starst. Harmadik meccsén második sikerét érte el a Columbus Blue Jackets, ezzel az utóbbi négy év legjobb rajtját mondhatja magáénak. A Carolina Hurricanes-Florida Panthers, illetve a Toronto Maple Leafs-Washington Capitals összecsapás 2-2-es döntetlent hozott.

A hős az egyaránt egy-egy gólt és gólpasszt jegyző Miroslav Satan, Daniel Briere kettős volt, az ő találataikkal már a második harmadban 4-1-re húzott el a hazai gárda. A vezetést a mérkőzés ötödik percében Ales Kotalik szerezte meg (124 perc és 36 másodperc után ütötte első gólját a Sabres az idei bajnokságban), az előnyt fél perccel később Taylor Pyatt növelte. Stu Barnes ugyan még az első harmadban szépített - érdekesség, hogy a csatár öt év és 310 mérkőzés után éppen Buffalóból szerződött el a nyáron -, de a már említett második 20 perc végén 4-1-et mutatott az eredményjelző.

Következett hajrá: előbb Stephane Robidas, majd Philippe Boucher használta ki az emberelőnyt, de hiába maradt tíz perce a Dallasnak, 4-3-nál nem tudott közelebb kerülni a hazaiakhoz. "Úgy gondolom, nagyszerű sikert arattunk egy kiváló csapat ellen" - értékelte örömmel a sikert Lindy Ruff vezetőedző.

Megszerezte második győzelmét is a Columbus Blue Jackets, amelyet ezúttal az egy gólt ütő és két asszisztot adó Todd Marchant vezetett diadalra a Vancouver Canucks ellen. A Kékkabátosok az utóbbi négy évet figyelembe véve a legjobban szezonkezdetet produkálták, a statisztikák szerint ugyanis ezúttal három mérkőzés szükségeltetett az első két sikerhez. Tavaly mindez öt meccs alatt jött össze, míg 2001-ben 14, 2000-ben pedig 10 találkozóra volt szükség.

A nap másik két mérkőzése, a Carolina Hurricanes - Florida Panthers, illetve a Toronto Maple Leafs - Washington Capitals összecsapás 2-2-es döntetlent hozott.

Eredmények:
Buffalo Sabres - Dallas Stars 4-3
Carolina Hurricanes - Florida Panthers 2-2, hosszabbítás után
Columbus Blue Jackets - Vancouver Canucks 3-2
Toronto Maple Leafs - Washington Capitals 2-2, hosszabbítás után.