Vágólapra másolva!
A jóval tapasztaltabb, négy év alatt harmadik NHL-döntőjét játszó New Jersey Devils nyerte az észak-amerikai jégkorongbajnokság fináléjának első összecsapását. Az Ördögök Friesen kettő és Marshall egy találatával 3-0-ra verték a a tizenegy napot pihenő Anaheim Mighty Ducksot, a hazaiak kapujában Martin Brodeur idei ötödik playoff-shutoutját könyvelhette el.

Jeff Friesen és Martin Brodeur bravúrjairól szólt a döntő első mérkőzése, amelyen a New Jersey Devils és az Anaheim Mighty Ducks csapatai léptek jégre East Rutherfordban. A 3-0-s sikerből Friesen két találattal vette ki részét, azaz ő nyerte a közte és egykori csapattársa, a Kacsák kapusa, Jean-Sebastien Giguere közötti különversenyt. "Hogy régi csapatom ellen játszhattam, nagyon feldobott" - nyilatkozta a csatár.

A hazaiak kapujában Martin Brodeur remekelt, pályafutása során első alkalommal ért el shutoutot a döntő során, az idei playoffban ötödik, karrierje során pedig 18. alkalommal őrizte meg kapott gól nélkül hálóját. "Nem a shutout, a győzelem a fontos" - írta át nyilatkozatával az örökbecsű igazságot, de sikeréhez hozzájárultak a vendégek is, akik összesen 16-szor tették próbára a 60 perc során - az első két harmadban négy-négy alkalommal.

"A második harmadban úgy éreztem, felbillen a pálya, s bár a végén még voltak lehetőségeink, nem érdemeltünk győzelmet. A Devils éhesebb volt a sikerre" - vonta le a következtetéséket Mike Babcock, a Ducks edzője.

Az Anaheim először került hátrányba a mostani playoffban: ezt megelőzően a címvédő Detroit Red Wings, a nyugati első Dallas Stars, valamint a főcsoport-döntőben a Minnesota Wild ellen is idegenben nyerte a nyitó összecsapást. Amióta a döntőket négy győzelemig rendezik (ez 1939 óta van így), az első találkozók nyertesei 78,1 százalékban megszerzik a Stanley-kupát.

A párharc következő felvonására magyar idő szerint péntek hajnalban kerül sor ugyancsak East Rutherfordban.

Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:
New Jersey Devils - Anaheim Mighty Ducks 3-0 (0-0, 1-0, 2-0)
gól:
Jeff Friesen 2 (21:45, 59:38), Grant Marshall (45:34)
az állás: 1-0 a Devils javára