Vágólapra másolva!
A hatvanhárom kapujára süvítő lövésből mindet hárította Jean-Sebastien Giguere, az Anaheim Mighty Ducks jégkorongkapusa, s a két mérkőzés óta tartó shutout-őrület azt jelenti, csapata 2-0-ra vezet a Nyugati főcsoport döntőjében. A hétfői második összecsapást Sauer és Niedermayer találataival 2-0-ra nyerték a Hatalmas Kacsák, de a reménytelen helyzetek specialistája, a Minnesota Wild ellen ez még nem elegendő előny.

Ezúttal nem volt szükség hosszabbításra ahhoz, hogy az Anaheim jégkorongcsapata legyőzze a Minnesotát az NHL Nyugati főcsoportjának fináléjában, ment ez a rendes játékidőben is. A konferencia-döntő két meglepetéscsapata közül eddig a Detroit- és Dallas-ölő Mighty Ducks tűnik határozottabbnak: szenzációsan védik ki az emberhátrányos helyzeteket, kőkeményen védekeznek, a kapuban pedig olyan kapus áll Jean-Sebastien Giguere személyében, aki minden lövést hárít.

A finálé második mérkőzésén Kurt Sauer és Rob Niedermayer találataival nyert 2-0-ra az Anaheim, így összesítésben is ennyi az előnye a két idegenbeli mérkőzést követően. Érdekeség, hogy a Hatalmas Kacsák idén mindhárom playoff-mérkőzésüket úgy kezdték, hogy megnyerték az első két idegenbeli összecsapást, ezzel az első NHL-csapattá váltak, amely képes volt hasonló bravúrra. A 2-0-s előny viszont nem előny egy olyan gárdával szemben, mint a Wild, amely ugyancsak történelmet írva kétszer is megfordította már a párharcot 1-3-ról.

"Azt hiszem, ha a csapat teljesítményét nézem, ez volt az idei legjobb mérkőzésünk" - nyilatkozta Giguere, aki ezúttal 24 védést mutatott be, összességében viszont két mérkőzés alatt 63 kísérletből 63-at védett. A harmadik mérkőzésre szerdán, Anaheimben kerül sor.

Nyugati főcsoport, döntő:
Minnesota Wild - Anaheim Mighty Ducks 0-2 (0-0, 0-1, 0-1)
gól:
Sauer (27:24), Niedermayer (48:06)
az állás: 2-0 a Mighty Ducks javára