Vágólapra másolva!
Az NBA-rájátszás első komolyabb meglepetése Nyugaton született meg, ahol az elődöntő egyik párharcában a pályaválasztó Dallas Mavericks nem bírt a Sacramento Kingsszel, sőt elég simán, 124-113-ra kikapott Stojakovicéktól. Keleten is tizenegy pont volt közte, ott a Detroit nyert 98-87-re a Philadelphia ellen.

Jobban nem is kezdhette volna a főcsoport-elődöntőt a Sacramento Kings kosárlabda-együttese, amely kedd éjjel Dallasban vendégszerepelt, s meglepetésre nagyon sima győzelmet aratott a házigazda ellen. Persze a "nagyon sima" kitételt is illik kellő komolysággal kezelni, hiszen alapvetően a tizenegy pontos különbség nem sok, viszont ha azt mondjuk, a négy negyedből hármat a Kings "hozott", s a hajrá előtt már 22 pontos is volt az előnye, akkor mindez érthető.

Mindössze hat percnek kellett ahhoz eltelnie, hogy a Kings jelezze, kiváló formában van. A csapat 15-2-es rohammal indított, Stojakovic, Webber és Jackson egymást múlták felül. Mérkőzés egyik hőse mégis a jó öreg Vlade Divac volt, aki szenzációsan játszott, s tizenöt percnyi játéklehetősége alatt 14 pontot hintett. A másik oldalon Finlay, Nash, illetve Van Exel egyaránt 20-20 pontig jutott, Nowitzki ezúttal beérte 18 egységgel és 11 lepattanóval.

"Pontosan tudtuk, mit szükséges tennünk. Csodálatos volt" - lelkendezett a 124-113-as találkozót követően Divac. A másik oldalon Don Nelson edző már nem volt ennyire elégedett. "Remek tervet dolgoztunk ki, de az ellenfél teljesen szétszedett bennünket. Nekünk sokkal jobban, a Kingsnek pedig rosszabbul kell játszani az alapvonalon" - nyilatkozta a mester.

Keleten nem borult a papírforma, a Detroit Pistons nyugodt játékkal 98-87-re verte a Philadelphia 76ers együttesét, ám lehet, a győzelemért nagy árat kell fizetnie az együttesnek. A találkozón összesen 34 percet játszó és 24 pontot dobó Chauncey Billups bokája ugyanis kificamodott, így nagyon kétséges, hogy a csütörtöki második mérkőzést tudja-e vállalni. A másik oldalon Eric Snow bokáját is meg kellett röntgenezni a találkozó után, ám a Sixers játékosa várhatóan a csapat rendelkezésére állhat.

Ami magát a meccset illeti: az egyik oldalon a már említett Billups és a 25 pontos Hamilton villogott, a vendégeknél a mezőny legeredményesebbje, Iverson 27 pontig jutott. "Tudjuk mennyire fontos megnyernünk az első mérkőzést, mert nem szeretnénk úgy járni, mint az előző körben. De tavaly is így kezdtünk, aztán mégis kiestünk a Boston ellen. Azaz tisztában vagyunk a második találkozó súlyával is" - jegyezte meg Rick Carlisle, a Pistons szakvezetője.

Eredmények, Keleti főcsoport, elődöntő, 1. mérkőzés:
Detroit Pistons - Philadelphia 76ers 98-87 (24-21, 25-19, 24-26, 25-21)
Ld.:
R. Hamilton 25, C. Billups 24, M. Okur 16, C. Robinson 11,... B. Wallace 1 (12 lep.), illetve A. Iverson 27, D. Coleman 21, G. Buckner 11
az állás: 1-0 a Pistons javára.

Nyugati főcsoport, elődöntő, 1. mérkőzés:
Dallas Mavericks - Sacramento Kings 113-124 (24-33, 26-29, 26-36, 37-26)
Ld.:
M. Finlay 20, S. Nash 20, N. van Exel 20, D. Nowitzki 18 (11 lep.), T. Abdul-Wahad 10, illetve P. Stojakovic 26, C. Webber 24, B. Jackson 23, V. Divac 14, D. Christie 13, K. Clark 11
az állás: 1-0 a Kings javára.