Vágólapra másolva!

Érdekes módját választotta a győzelemnek az Indiana Pacers, s annak játékosa, Ron Artest. Az alig három hete New Yorkban kamerát törő kosaras ezúttal Miamiban balhézott, ráadásul nem kisebb egyéniséggel került összetűzésbe, mint Pat Rileyval, a Heat mesterével. Az első negyedben a Miami kispadja előtt támadt nézeteltérés a két sportember között, majd amikor már szentnek minősítették kettejük békéjét, a negyedik negyedben ismét kitört a botrány. A Miami ugyanis szinte végig vezetett a találkozón, noha szerény eddigi teljesítménye nem ezt ígérte. Hat perc volt hátra a találkozóból, még mindig a hazai előnnyel, amikor Artest egyszerűen "beintett" a Miami kispadnak. Újabb technikai, ám Eddie Jones hibázott. A másik oldalon Artest viszont nem, így 83-82-ra már az Indianánál volt az előny, s ezt nem is engedte ki a kezéből.

Öt ponttal nyert a Washington Wizards a Phoenix Suns ellen, s a 98-93-as sikerből Stackhouse harminchárom, Michael Jordan pedig tizenkilenc ponttal vette ki részét. Az utolsó előtti Cleveland legyőzte a Los Angeles Clipperst (104-100), s 9-36-os mérlege ellenére lassan elkerül a szégyenteljes helyről.

New NBA fan fórumhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=29977

Köszönhető lesz ez persze a még harmatosabb-nak tűnő Denvernek, amely ezúttal 92-66-ra kapott ki a New Jerseytől úgy, hogy az első két negyedben összesen huszonhat pontot dobott. A Jefferson és Martin vezette vendégek ezzel új franchise-rekordot is felállítottak, csakúgy, mint az összes kapott pont tekintetében. Az eddigi csúcsot a Washingtontól kapott hatvanhét pont jelentette.

Eredmények:
Cleveland Cavaliers - Los Angeles Clippers 104-100 (23-30, 24-21, 28-29, 29-20)
Ld.:
R. Davis 32 (10 lep., 8 assz.), D. Wagner 20, D. Miles 11, C. Mihm 10 (10 lep.), illetve C. Maggette 34 (11 lep.), Q. Richardson 20, M. Olowokandi 17, E. Brand 10 (11 lep.)

Washington Wizards - Phoenix Suns 98-93 (26-21, 28-22, 20-21, 24-29)
Ld.:
J. Stackhouse 33, M. Jordan 19, C. Laettner 12, illetve S. Marbury 29, S. Marion 21 (13 lep.), J. Johnson 21

Miami Heat - Indiana Pacers 95-102 (27-25, 21-21, 24-24, 23-32)
Ld.:
C. Butler 22, T. Best 20, M. Allen 14, B. Grant 12 (16 lep.), illetve R. Miller 21, J. O'Neal 18 (11 lep.), R. Artest 18, A. Harrington 16 (10 lep.),... B. Miller 7 (11 lep.)

Minnesota Timberwolves - San Antonio Spurs 106-95 (22-26, 29-25, 25-17, 30-27)
Ld.:
K. Garnett 34 (10 lep., 8 assz.), W. Szczerbiak 17, K. Gill 12, illetve T. Parker 19, T. Duncan 17 (10 lep.),... M. Rose 13 (11 lep.)

Memphis Grizzlies - Houston Rockets 95-100 (22-20, 20-23, 24-25, 29-32)
Ld.:
P. Gasol 26, D. Gooden 19 (11 lep.), J. Williams 15,... L. Wright 8 (11 lep.), illetve S. Francis 22, C. Mobley 16, T. Morris 16,... J. Ming 13 (10 lep.)

New Orleans Hornets - Milwaukee Bucks 93-108 (26-29, 24-27, 16-30, 27-22)
Ld.:
J. Mashburn 24, D. Wesley 20, illetve S. Cassell 25 (10 assz.), R. Allen 22, M. Redd 22

Denver Nuggets - New Jersey Nets 66-92 (16-21, 10-20, 20-26, 20-25)
Ld.:
V. Yarbrough 13, illetve R. Jefferson 23, K. Martin 17, L. Harris 16