Vágólapra másolva!

A Keleti főcsoport első helyén álló Ottawa Senators 6-3-ra győzött a Tampa Bay Lightning otthonában. A kanadai gárda az utóbbi tíz találkozót megnyerte mostani riválisával szemben. A Toronto Maple Leafs úgy verte meg idegenben a szintén az élmezőnyhöz tartozó Vancouver Canucksot, hogy három legjobb csatára sérülés miatt nem játszott.

A Dallas Stars 1996. január 17-e óta megszakítás nélkül a 15. összecsapáson nem kapott ki az Edmonton Oilerstől. A sorozatban negyedszer vereséget szenvedő Anaheim Mighty Ducks csatára, Adam Oates pályafutása 1040. gólpasszát adta, ezzel beérte az örökranglista hetedik helyén álló legendás Marcel Dionne-t.

A New York Islanders 1993 óta először tudta pozitív mérleggel zárni a decemberi hónapot. Szilveszteri ellenfele, a Buffalo Sabres az elmúlt hét fellépésén mindig kikapott. A Columbus Blue Jackets öt kudarc után először nyert ismét, mégpedig a Mario Lemieux-vel felálló Pittsburgh Penguins ellen.

NHLhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=42791

A gyengén szereplő New York Rangers vezetőedzőjéről, Bryan Trottier-ről egy kanadai internetes újságban már megjelent, hogy menesztették. Ennek ellenére ott állt a kispadnál, vagyis közelről láthatta, hogy a 30 lövést hatástalanító Mike Dunhamnek köszönhetően együttese 2-0-ra legyőzi a Stanley-kupadöntős Carolina Hurricanest.

Eredmények:
Buffalo Sabres (8-22-5-2) - New York Islanders (16-16-5-0) 0-1 (0-0, 0-0, 0-0, 0-1) - hosszabbítás után
Buffalo, 15129 néző
gól: Blake (61:36)

Columbus Blue Jackets (13-19-3-2) - Pittsburgh Penguins (15-15-3-5) 5-2 (0-1, 3-1, 2-0)
Columbus, 18136 néző
gól: Sillinger (30:52), Vibornij (34:55), Cassels (35:53), Sanderson (44:03), Cassels (59:37), illetve Primeau (6:21), Sivek (22:37)

Calgary Flames (11-18-6-3) - Montreal Canadiens 1-1 (16-14-5-3) (0-0, 1-1, 0-0, 0-0) - hosszabbítás után
Calgary, 18159 néző
gól: Clark (22:04), illetve Zednik (32:06)

Tampa Bay Lightning (17-13-5-3) - Ottawa Senators (23-9-5-0) 3-6 (0-1, 1-4, 2-1)
Tampa, 14152 néző
gól: Lecavalier (30:16), Richards (47:11), Fegyotyenko (55:48), illetve Fisher (8:16), White (20:52), Havlat (21:59), Bonk (28:48), Redden (32:41), Neil (48:19)

Detroit Red Wings (22-8-7-1) - St. Louis Blues (20-11-5-2) 5-1 (1-1, 2-0, 2-0)
Detroit
gól: Avery (13:13), McCarty (24:01), Maltby (34:56), Shanahan (41:59), Shanahan (46:22), illetve Tkatchuk (4:20)

Minnesota Wild (20-11-7-1) - Anaheim Mighty Ducks (15-14-6-3) 4-1 (1-0, 2-1, 1-0)
St. Paul, 18568 néző
gól: Stevenson (17:08), Schultz (35:38), Johnson (36:30), Laaksonen (52:47), illetve McDonald (38:24)

Carolina Hurricanes (15-15-5-3) - New York Rangers (15-20-5-1) 0-2 (0-1, 0-1, 0-0)
Raleigh, 18730 néző
gól: Bouchard (0:27), Holik (21:46)

Dallas Stars (20-10-9-1) - Edmonton Oilers (17-13-4-4) 4-1 (0-1, 2-0, 2-0)
Dallas, 18532 néző
gól: Ott (30:19), Morrow (34:02), Modano (59:03), Guerin (59:36), illetve Horcoff (4:10)

Vancouver Canucks (22-11-5-0) - Toronto Maple Leafs (19-14-4-1) 3-5 (3-1, 0-2, 0-2)
Vancouver
gól: Bertuzzi (3:52), Naslund (15:38), Sopel (16:02), illetve Antropov (4:31), Tucker (30:08), Healey (33:49), Lumme (46:29), Reichel (59:58)