Vágólapra másolva!

Két találkozó is a hosszabbításban dőlt el az NHL legutóbbi játéknapján. Az Ottawa Senators hazai pályán verte nagy csatában a Montreal Canadienst, pedig a találkozó vége előtt negyvenhat másodperccel még a vendégek vezettek. Ekkor Fisher egyenlített, majd alig kezdődött meg a hosszabbítás, Hossa a győztes gólt is megszerezte a Szenátoroknak. A kanadai főváros hokicsapata ezzel szezonbeli huszonkettedik sikerét ünnepelhette, ennél többet egy gárda sem gyűjtött, s ezzel vezeti is a Keleti Főcsoportot.

"Majdnem ugyanilyen pozícióban vesztettünk a legutóbb Montrealban, akkor tizennyolc másodperccel a találkozó vége előtt kaptunk ki. Most nagyon keményen játszottunk hatvan percen keresztül, s gondoltam, ennek meg is lesz az eredménye" - nyilatkozta elégedetten az egyenlítő találat szerzője, Fisher. Az ellenfél mindössze tizenkét lövést eresztett meg az Ottawa kapujára, ami negatív csúcs a klub történetében. Ennek ellenére Perreault a 37. és a 38. percben is betalált, s idén már öt gólnál és három gólpassznál jár a Senators elleni meccseken.

Nehezen megy a góllövés a Philadelphia Flyers együttesének, amely legutóbbi 24 mérkőzésén mindössze negyvenegy alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Úgy tűnt, a coloradói Pepsi Centerben abszolút nem is ütnek gólt, szerencsére az Avalanche támadásait Cechmanek bravúrok sorozatával akasztotta meg. Az első két harmad gólnélkülisége után mégis a Colorado szerzett vezetést Hejduk révén, ezt Roenick négy perccel a találkozó lefújása előtt egalizálta. A hosszabbításban aztán érkezett Desjardins, aki fonákkal szerezte meg csapata győzelmét. "Tény, hogy nem játszunk gólerősen, de tudjuk, ha a védelmünk szilárd lábakon áll, akkor az a kevés találat is elegendő lehet” - vallotta be Desjardins. A Philadelphia győzelmével megszakadt Tony Granato edző jó sorozata is, ám a Colorado edzője inkább az elhullajtott pontokat sajnálta. "Az ilyen meccseket meg kell nyernünk. Idén tizenöt hosszabbításos találkozón vagyunk túl, mindössze egy ilyet tudtunk megnyerni. Az a tizennégy pont nagyon hiányzik."

Eredmények:
Carolina Hurricanes - Atlanta Thrashers 3-5 (3-2, 0-1, 0-2)
RBC Center, 18 730 néző
gól: Vasicek (1:49), Ward (8:10), O'Neill (16:01), illetve Kovalcsuk 2 (13:04, 58:53), Heatley (14:11), Stefan (20:41), Tapper (43:03)

Washington Capitals - New Yersey Devils 3-2 (1-0, 2-0, 0-2)
MCI Center, 16 866 néző
gól: Konovalcsuk (19:52), Bondra (36:36), Jagr (37:29), illetve Langenbrunner (41:07), Brylin (53:12)

Florida Panthers - Dallas Stars 0-4 (0-1, 0-1, 0-2)
Office Depot Center, 19 250 néző
gól: Malhotra (3:19), Lehtinen 2 (21:22, 56:51), Young (45:36)

Calgary Flames - Toronto Maple Leafs 3-4 (1-1, 2-1, 0-2)
Pengrowth Saddledome, 18 014 néző
gól: Buzek (17:03), Iginla (27:35), Wright (36:26), illetve Sundin (12:51), Fitzgerald (35:07), Höglund 2 (41:48, 56:34)

Ottawa Senators - Montreal Canadiens 3-2 (1-0, 0-2, 1-0, 1-0) - hosszabbítás után
Corel Centre, 18 500 néző
gól: Chara (17:25), Fisher (59:14), Hossa (60:50), illetve Perreault (36:43, 37:35)

Tampa Bay Lightning - Boston Bruins 5-2 (1-0, 1-2, 3-0)
St. Pete Times Forum, 20 819 néző
gól: Andrejcsuk (13:53), Modin 2 (27:42, 50:14), St. Louis (48:14), Prospal (55:55), illetve Goren (30:00), Murray (34:16)

Colorado Avalanche - Philadelphia Flyers 1-2 (0-0, 0-0, 1-1, 0-1) - hosszabbítás után
Pepsi Center, 18 007 néző
gól: Hejduk (43:31), illetve Roenick (55:43), Desjardins (61:38)