Vágólapra másolva!

A 74 éves korában elhunyt Costello 54 évvel ezelőtt a rájátszásban került a Maple Leafshez, miután 1945-ben és 47-ben is megnyerte csapatával a junior ligát. Az egykori csatár a győzelmet követő szezonban csak 16 mérkőzésen lépett pályára, mert a profi sport helyett a papi hivatást választotta.

A játék iránti szeretete azonban később is megmaradt, és néhány társával megalapította a Repülő Atyák névre keresztelt csapatot, amellyel negyven év alatt több mint 4 millió dollárt hokizott össze különböző karitatív alapítványok javára.