Vágólapra másolva!

Dirk Nowitzkiék még szemmel láthatóan magukon viselték a STAPLES Centerben elszenvedett megrázkódtatás nyomait: a második félidő elején 15 pontos hátrányban voltak, s a negyedik játékrészben is még tíz pontos deficitet kellett lefaragni. A házigazdákon még Earl Bykins 23 pontos karriercsúcsa sem segített.

A Sixers az NBA pillanatnyilag leghosszabb nyerő sorozatával (8) érkezett meg Texasba, de szinte tántorogva, megroggyanva távozott a kontinentális USA legnagyobb területű tagállamából: pénteken San Antonióban, szombaton pedig Houstonban szenvedtek Allen Iversonék katasztrofális vereséget. Steve Francis 20 pontot, Jao Ming 18 pontot és 12 lepattanót gyűjtött.

A fővárosiak 21 ponttal vezettek a harmadik negyedben a New York ellen, de a hajrában egy pontra zárkózott fel az ellenfél, s a lefújás pillanatában 100-97-es állásnál Charlie Wardnak volt lehetősége arra, hogy kiharcolja a hosszabbítást, de távoli triplája célt tévesztett. Jordan jól játszott, 20 pontot és szezoncsúcsot jelentő 9 lepattanót gyűjtött, a Wizards négy emccsből hármat megnyert, mióta Michael a kezdőötösben szerepel.

Az Indiana Pacers - az NBA mezőnyének egyik legifjabb csapata - első tizenhat meccséből 14-et megnyert, azóta viszont négyből hármat elbukott, az utolsót a gyengécske Denver Nuggets otthonában. Chris Whitney idénycsúcsa (23 pont) nem ártott a hazaiaknak...

Eredmények:

Atlanta Hawks - Detroit Pistons 94-92
Legjobb dobók:
G. Robinson és Abdur-Rahim 23-23 (előbbi 14 lep.), Terry 14, Ratliff 13, ill. Hamilton 25, Atkins 14, Williamson 11, C. Robinson 10

Los Angeles Clippers - Minnesota Timberwolves 104-88
Ld.:
Brand 25 (17 lep., 3 bl.), Piatkowski 19, Fowlkes 15, Jaric 14, A. Miller 10, ill. Garnett 19 (14 lep.), Gill 16, Hudson 13, Marc Jackson 10

New Jersey Nets - Orlando Magic 121-88
Ld.:
Jefferson 19, Rogers 17, Kidd és Harris 15-15, Slay 14, Collins 11, Martin 10, ill. G. Hill 20, McGrady 16 (4/20 mezőnyből...)

Washington Wizards - New York Knicks 100-97
Ld.:
Stackhouse és Hughes 22-22 (utóbbi 10 lep.), Jordan 20 (9 lep.), Laettner 15, ill. Houston és Kurt Thomas 17-17, Sprewell és Ward 16-16, Sh. Anderson 16, O. Harrington 10 (10 lep.)

Milwaukee Bucks - Charlotte Hornets 88-94
Ld.:
R. Allen 29, Redd 16, Ollie és Tim Thomas 12-12, Mason 11 (11 lep.), ill. Mashburn 23, B. Davis és P. J. Brown 20-20, Wesley 10

Chicago Bulls - Cleveland Cavaliers 112-104
Ld.:
J. Rose 27, D. Marshall 22, Hassell 15, Jay Williams 14, ill. Ilgauskas 28, R. Davis 27, Wagner 18, T. Hill 13

Denver Nuggets - Indiana Pacers 92-81
Ld.:
Whitney 23, Posey 18, Howard 17 (10 lep.), Blount 13, ill. J. O’Neal 26, Artest 19, B. Miller 15

Houston Rockets - Philadelphia 76ers 97-72
Ld.:
Francis 20, Jao Ming 18 (12 lep.), Mobley 16, Kenny Thomas 14, Rice 10, ill. Van Horn 15, Iverson 11, Snow és Coleman 10-10

Seattle SuperSonics - Miami Heat 100-71
Ld.:
Radmanovic 19, Payton 18 (11 assz.), D. Mason 14, R. Lewis 13, B. Barry 11, Drobnjak 10, ill. R. Butler 19, House 14, C. Butler és James 12-12

Golden State Warriors - Dallas Mavericks 116-121
Ld.:
Jamison 26 (14 lep.), Boykins 23, J. Richardson 22, Arenas 13, Murphy és Dunleavy 10-10 (előbbi 13 lep.), ill. Nowitzki 35, Van Exel 19, Nash 14, Bradley 13 (11 lep.), Finley és LaFrentz 12-12

Ch. Gáll András