Vágólapra másolva!

Alekszej Morozov, az első sorba avanzsált szélső két-két gólt és gólpasszt, Alekszej Kovaljov, a másik orosz villámszélső három asszisztot jegyzett, tehát a hirtelen életveszélyessé vált első sor tíz pontot hozott össze.

A Pittsburgh kapuját a nyitóestén csődöt mondott Johan Hedberg helyett Jean-Sebastien Aubin védte - hibátlanul, mind a 30 Rangers-lövést hárította. A vendégeknél a veterán Mike Richter volt kénytelen védeni, mert a 19 éves cserekapus, az ezen az estén kezdő szerepkörbe szánt Dan Blackburn a bemelegítésnél kificamította egyik ujját.

NHL fanatichttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=42791

A Washington Capitals eddig száz százalékos, és Jaromir Jagr - bár saját bevallása szerint még nincs csúcsformában - mindkét eddigi meccsen a hálóba talált. Az ötszörös pontkirály roppant bizakodó a fővárosiak szereplését illetően.
Remekül rajtolt a Dallas is, a denveri döntetlen után már másodszor nyert, és a Bostonból igazolt Bill Guerin, a liga egyik legjobb csatára immáron három gólnál tart.

A Philadelphia Calgaryban aratott győzelmének "felelőse" Mark Recchi volt, aki mesterhármasa mellett Jeremy Roenick győztes góljánál is asszisztált.

Eredmények:
Pittsburgh Penguins - New York Rangers 6-0 (4-0, 1-0, 1-0)
gól:
M. Lemieux, Morozov 2-2, R. Robitaille, Tarnström

Calgary Flames - Philadelphia Flyers 4-5 (0-1, 4-1, 0-3)
gól:
Recchi 3, Roenick, J. Williams, ill. Iginla, Conroy, Gelinas 2

Montreal Canadiens - Buffalo Sabres 1-6 (0-0, 1-3, 0-3)
gól:
Brisebois, ill. Pyatt 2, Connolly, Satan, Hecht, Varada

New York Islanders - Washington Capitals 1-2 (1-0, 0-1, 0-1)
gól:
Jasin, ill. Metropolit, Jagr

Toronto Maple Leafs - Ottawa Senators 1-2 (1-0, 0-1, 0-1)
gól:
Domi, ill. Hossa, Schastlivy

Atlanta Thrashers - Florida Panthers 4-5 (1-2, 3-1, 0-1, 0-1) - h.u.
gól: McEachern 3, Tremblay, ill. Nilsin, Juskevics, V. Kozlov, Jokinen 2

New Jersey Devils - Columbus Blue Jackets 3-2 (1-0, 1-0, 1-1)
gól:
Danton, Brilis, Elias, ill. S. Pronger, Grand-Pierre

Los Angeles Kings - Detroit Red Wings 3-2 (3-1, 0-0, 0-1)
gól:
Allison 2, Chartrand, ill. Hull, Draper

Phoenix Coyotes - Dallas Stars 2-5 (0-1, 2-1, 0-4)
gól:
C. Lemieux, Suchy, ill. Sydor, Guerin, Dahlen, Turgeon, DiMaio

Vancouver Canucks - San Jose Sharks 5-3 (1-1, 2-0, 2-2)
gól:
Sopel, Warriner, Klatt 2, Cooke, ill. Selänne, Sturm 2

Nashville Predators - Edmonton Oilers 2-3 (0-2, 2-0, 0-1)
gól:
Legwand, Hulse, ill. Brewer, Smyth, Comrie

St. Louis Blues - Minneaota Wild 2-2 (0-0, 1-1, 1-1, 0-0)
gól:
Mellanby, Drake, ill. Ronning, Brunette

Tampa Bay Lightning - Carolina Hurricanes 5-1 (3-0, 1-0, 1-1)
gól:
Fedotenko 2, Andreychuk, Cullimore, St. Louis, ill. Brind 'Amour

Ch. Gáll András