Társoldalunk:

Elindult Európa első közösségi virtuális futása

2020.05.19. 10:46

A koronavírus miatt világszerte elmaradnak a futóversenyek, de egy magyar kezdeményezés lehetővé teszi, hogy Európa futói összekapcsolódjanak, és egymást motiválva folytassák a futást.
A sportban is szükség van kitűzött célokra, határidőkre, olyan motivációs közösségre, amely a kitartást ösztönzi. A futóversenyek, maratonok, félmaratonok egyre növekvő közössége a szabadidősportban a világon mindenhol a társadalom egészségtudatos fejlődését segíti, a járvány miatt nemcsak a versenyek szervezői, de a futók is elveszíthetik a motivációjukat.

A futniszep.hu csapata 2015 óta rendez futóversenyeket, a Tihanyi, Szigligeti, Napfelkelte és Naplemente Félmaratonokat szervezi nagy sikerrel. A csapat május 9-én reggel 9-kor, az idei Európa Napon indította el Európa első közösségi virtuális futását, a „Covid 19 #alwaysremember"-t, amely a mozgás és az összetartozás motivációját segíti, éppen emiatt bárhol és bármikor teljesíthető korra, nemre és nemzetiségre való hovatartozás nélkül, ezúttal nem a rangsor az, ami igazán számít!

A teljesen ingyenes kezdeményezéshez egy regisztráció szükséges, a futó a kitűzött táv megadásával, - amelyet szabadon választhat meg-, egy ingyenes oklevelet kap, tanúsítvánnyal és rajtszámmal. Futhatunk egy nemes célért is, a megtett métereket, kilométereket ajánlhatjuk és hirdethetjük azt bármilyen ügy vagy alapítványt megjelölve. A futóversenyeken már megszokott befutóérem opcionálisan igényelhető, postai úton érkezik és a helyzetre való tekintettel szájmaszk formájú.

Ilyen maszk-érmét kaphatnak a jelentkezőkForrás: Europe Run

A 11 centiméteres fém érem egy 3 dimenziós szabályos szájmaszkot formál, kreatív elemekkel és Európa térképpel díszítve, amely kétségkívül ennek az időszaknak a szimbóluma lesz még évtizedek múlva is, ráadásul ez volna Magyarország eddigi legnagyobb méretű befutóérme!

A kezdeményezés hazai nagykövetei a Spartathlon tavalyi női és férfi győztesei, Maráz Zsuzsanna és Bódis Tamás, Szőnyi Ferenc többszörös világbajnok és rekorder ultratriatlonista, valamint Baji Balázs világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes magyar olimpikon gátfutó. A sportolók egyetértenek abban, hogy nem a táv nagysága a legfontosabb, a 200 méter futás is ugyanúgy számít, mint egy maratoni táv. A saját egészségünk szem előtt tartása a legfontosabb, és egyúttal a bemelegítés, nyújtás fontosságára is felhívják a figyelmet, hiszen bármilyen szép környezetben is futunk, a sérüléseket ezúttal is igyekezzünk megelőzni!

Regisztráljon az Europe Run weboldalán, posztolja ki, milyen távot és milyen nemes célt tűzött ki magadnak, és csatlakozzon Európa futóihoz! 

Számok:
• A május 9-i, szombati indulás óta eddig 1470 jelentkező
• Több mint 3000 kilométert teljesített már közel 500 futó
• Magyarországon kívül Németországból, Romániából, Franciaországból, Szlovákiából, Finnországból, Angliából és Dániából is regisztráltak
• Eddig közel 50 jótékonysági célt is meghatároztak a futók - ezek listája a honlapon megtalálható
• Hashtagek: #europerun #futniszep