Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt elhalasztották az eredetileg az április 4-5-i hétvégére kiírt Telekom Vivicittá Városvédő Futást - olvasható a Budapesti Sportiroda hivatalos oldalán.

Március 11-én a Magyar Kormány által kihirdetett veszélyhelyzet határozatai között betiltottak minden 500 fő feletti szabadtéri rendezvényt. Ez az intézkedés természetesen érinti a tavasz legnagyobb létszámú szabadidősport eseményét, a Telekom Vivicittá Városvédő Futást és a hozzá kapcsolódó Fuss Velünk! Expot is.

A koronavírus-járvány miatt elhalasztották a Telekom Vivicittát is Forrás: Zakany Gergely, BSI, Facebook

A szervezők az eseményt egy új időpontra helyezik át. A lehetséges dátumokról már folynak az egyeztetések, de egy 30 000 résztvevőt számláló fővárosi rendezvény esetében ez nem olyan egyszerű.

A már benevezett résztvevőknek jelenleg nincs további teendőjük, a korábban leadott nevezések az új időpontra is érvényesek.

A májustól tervezett további eseményeink időpontjai egyelőre változatlanok, ezekről később adunk tájékoztatást a veszélyhelyzet alakulástól függően.

Nagyon nehéz ez a helyzet mind a hónapok óta készülő futóknak, mind az esemény előkészítésén már közel egy éve dolgozó munkatársaknak, de jelen helyzetben egyetlen helyes döntés létezik, az emberi élet és az egészség védelme.

Továbbá a Budapesti Sportiroda nevezési irodája határozatlan ideig zárva tart.