A jótékonyság jegyében megújul a keszthelyi futófesztivál

Vágólapra másolva!
Megjelenésében és programjaiban is megújul a pünkösdi Intersport Keszthelyi Kilométerek (KKM) futófesztivál, melyre június 8-9-én kerül sor. A szervezők a hosszúhétvégén idén is rendeznek felnőtt- és gyermekfutamokat; a jótékonyság jegyében zajló eseményt számos kiegészítő-program színesíti.

Az idén 12 éves KKM tavaly ősszel közel került a megszűnéshez, azonban a széleskörű helyi és a közösségi médiában zajlott összefogásnak, segítségnyújtásnak köszönhetően mégis folytatódik. A szervezők ezért idei céljuknak azt fogalmazták meg, hogy a rendezvény üzenetének a segítségnyújtást tekintik, mert a KKM is szeretne egy jó ügyért összefogni. Meghirdetik a jótékonysági KKMHELP programot, melynek keretében a gyűjtés a Keszthelyi Kórház Sürgősségi Osztályának mobil respirator - mobil lélegeztetőgép beszerzésére irányul.

„A gyűjtés egyik eleme, hogy május elsejétől a környék cukrászdáinak bevonásával KKM szeretetgombóc akciót indítottunk, melynek keretében minden megvásárolt gombóc fagyi árából 100 forint erre a célra lesz felajánlva. Az Intersport Keszthelyi Kilométerek pünkösdi hétvégéjén „Egy lépés, egy lélegzet" címmel jótékonysági sétát is szervezünk, amellyel a csatlakozók hozzájárulnak a gyűjtéshez. Másik kiemelt eseménye lesz a hétvégének az Imre Sándor Szeretetszínház "Valahol Európában" című vasárnapi jótékonysági előadása.

Forrás: KKM2019

Szakítva a hagyományokkal a társulatukat ép és fogyatékkal élő, valamint halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek alkotják – csodálatos, amit együtt létrehoznak. Jegyek már kaphatók a Balaton Színházban, melynek bevételét szintén az eszközbeszerzésre szánjuk. Fogjunk össze a mobil lélegeztetőgépért, hajrá KKM2019!" – fejtette ki Bedő Beáta főszervező.

A jótékonysági programok mellett a futóverseny két napján a hagyományos 24 futamos gyermekversenyt és a 2,5, 5, 10,55, 21,1 és 42,2 km-es egyéni és váltó versenyszámokat rendezi meg az KKM Egyesület.

A keszthelyi Fő téren a sportos kitelepülők mellett KKM gasztró vendéglátós kitelepülés is várja a látogatókat, míg a gyermekeket a 150 négyzetméteres ingyenes Varázshangok Gyereksarok foglalkoztatja. Szombat este a Vagabond Trio, Pál Dénes és Éliás Gyula Jr. szórakoztatja a közönséget.