Újabb tanuszodát avattak, ezúttal Putnokon

Balog Zoltán; MAKOVECZ Imre, uszoda
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a putnoki tanuszoda ünnepélyes átadóján 2018. január 3-án. A Makovecz Imre tanítványai által tervezett kétmedencés uszodában egy óvoda, hét állami és egy egyházi iskola mintegy háromezer tanulója úszhat. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megépült kétmedencés tanuszodát avattak szerdán a történelmi Gömör vármegyéhez tartozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon.

A létesítmény átadásán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere egyebek mellett azt mondta: a program keretében az elmúlt négy évben tizenöt új tantermet, négy új iskolát, a putnokival együtt hat új tanuszodát, valamint húsz tornatermet adtak át.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a még 2014-ben a minisztérium által indított és 2015 áprilisától a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz került fejlesztési program célja között szerepel, hogy azokon a településeken is, ahol még nincs, épüljön olyan európai színvonalú tornaterem és tanuszoda, amely hosszú távon szolgálja a fiatalok fejlődését. A mindennapos testnevelés pedig hozzájárul ahhoz, hogy testben és lélekben erősebbé, egészségesebbé váljon a diákság - tette hozzá.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a putnoki tanuszoda ünnepélyes átadóján 2018. január 3-án. A Makovecz Imre tanítványai által tervezett kétmedencés uszodában egy óvoda, hét állami és egy egyházi iskola mintegy háromezer tanulója úszhat. MTI Fotó: Vajda János Forrás: MTI/Vajda János

A miniszter szólt arról is, hogy a programban leszögezték: minden járásban legyen legalább egy 25 méteres tanuszoda, amely túl azon, hogy az iskolások és óvodások igényeit szolgálja, mindenki előtt nyitva áll. Mint mondta, a program első ütemében huszonöt településen épült és épül tanuszoda, a második ütemben pedig további huszonhat településen.

Megemlítette azt is, hogy míg a baloldali kormányok alatt iskolákat zártak be, addig a Fidesz vezette kormányok 2010-től 525 iskolát újítottak fel, a következő években pedig újabb 535 oktatási intézmény korszerűsítése várható, összességében 400 ezer tanuló környezete javult, illetve javulhat.

Az elmúlt harminc év legnagyobb iskolafelújítási programja valósulhat meg, miközben a pedagógusok anyagi megbecsülése nő, a kiszámítható életpályával valóban a tanításra tudnak koncentrálni - hangoztatta. A putnoki uszoda működtetéséhez az állam évente nyolcvan millió forintot biztosít - jelezte Balog Zoltán, hozzátéve: a többi tanuszoda üzemetetési költségeit is az állam fedezi.

Ríz Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője az avatáson arról szólt, hogy mind Putnok, mind pedig a térség nagy gondot fordít a tanulók sportra nevelésére. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy egykor ő is testnevelő volt, és minden testnevelő nagy álma, hogy egy új létesítményben megmutassa, mit tud kihozni önmagából és a rábízott gyerekekből.

A Makovecz Imre tanítványai által tervezett, a környezetbe szervesen illeszkedő putnoki tanuszoda hét állami és egy egyházi iskola, valamint egy óvoda mintegy háromezer tanulójának, kicsinyeinek biztosít úszást. A több mint 327 millió forintba került, kormányzati támogatással elkészült létesítmény a K.V. Ingatlan Befektetési és Forgalmazási Kft. kivitelezésében épült meg.