Vágólapra másolva!
Stratégiai együttműködést kötött a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) és a Balatoni Elektromoshajózási nKft., így a jövőben közösen dolgoznak a balatoni vízi élményturizmus fellendítésén és a kikötői infrastruktúra fejlesztésén. Az erről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között 2017. december 14-én írta alá Prof. Kollár Lajos, a szövetsége elnöke és dr. Viszkei András, a cég vezetője.

A Balatonon és kisebb tavainkon a hajózás több mint 150 éves múltra tekint vissza, a tó - Budapest után - a leglátogatottabb turisztikai célpont. Jelenleg Magyarországon több, mint nyolcezer vitorlás kishajót tartanak számon, ezek jelentős része a Balatonon található. A tavon futó elektromos hajók száma jelenleg mintegy hatszázra tehető, amelyek között a legkisebb csónakoktól kezdve egészen a negyven lábas yachtokig mindenféle hajótípus megtalálható.

Stratégiai együttműködést kötött a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) és a Balatoni Elektromoshajózási nKft Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség

Prof. Kollár Lajos, az MVSZ elnöke a szerződés aláírását követően elmondta: a szövetség kiemelt stratégiai célja, hogy a vitorlázás népszerűsége

nemcsak versenysportként, hanem turisztikai és szabadidős tevékenységként is jelentősen növekedjen az elkövetkező években.

Ehhez megfelelő kikötői infrastruktúra szükséges, amely egyaránt képes a versenysport és a vízi élményturizmus igényeit magas szinten kiszolgálni. A Balatonon már elindult a turisztikai célokat támogató kikötő minősítési rendszer kialakítása és minőségbiztosítása, amely ezt a célt szolgálja.

Dr. Viszkei András, Balatoni Elektromoshajózási nKft. ügyvezetője rámutatott: bár a világon a kedvtelési célú hajók háromnegyede motoros hajó, itthon a belvizeink egy részén, főleg a Balatonon nem lehet kedvtelési céllal belső égésű motoros hajót használni.

Erre a vitorlások mellett az elektromos hajók jelenthetik a hajózni vágyóknak az alternatívát.

A balatoni kikötői infrastruktúra fejlesztése és hálózatba kapcsolása során, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az elektromos hajók és azok használóinak vitorlásoktól eltérő igényeire – például a megfelelő áramvételi lehetőség – is.

A Balatonon és kisebb tavainkon a hajózás több mint 150 éves múltra tekint vissza Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség

Az aláírók egyetértettek abban, hogy a balatoni kishajózás népszerűségének növekedése a turisztikai szezon meghosszabbításához és a vendégek számának növekedéséhez egyaránt jelentősen hozzájárul.

A kishajós turizmus a többi idegenforgalmi szolgáltatással – szálláshelyek, vendéglátók, fesztiválok, egyéb attrakciók – karöltve olyan egyedülálló magyar turisztikai termékké válhat, amelyet széles tömegek vehetnek igénybe bel- és külföldön egyaránt.