Vágólapra másolva!
Akik jártak már a Kalifornia és Nevada állam határán meghúzódó Halál Völgyében, tudják, hogy ezen a tájon még gépkocsival is nagy óvatossággal lehet átkelni. Nyaranta itt a legmagasabb nappali hőmérséklet bőven 45 Celsius fok fölött van. Ebben az embertelen környezetben rendezték meg a világ legkeményebb futóversenyének tartott ultramaratont, a Badwatert, amelyen Lubics Szilvia fantasztikus teljesítménnyel a nők között a 4. helyen végzett.

A Halál Völgyének legmélyebb pontja a Badwater, innen indult el a 217 kilométeres futóverseny, amelynek célja a tengerszint felett 2530 méteren van. Lubics Szilvia most indult el először ezen a viadalon.

A magyar versenyző korábban három alkalommal nyerte már meg a Spartathlont.

A versenyről tudni kell, hogy nem indulhat rajta el akárki - a szervezők maguk választják ki azokat, akik részt vehetnek ezen. Lubics Szilvia számára vélhetően jó ajánlólevél volt a három Sparthatlon-győzelem. A Badwateren maximum 100 futó indulhat. Ahogy Lubics Szilvia leírta: "Nevezéskor fel kell sorolni a legsikeresebb ultratávú versenyeinket, több kérdésre pedig kifejtős választ kell adni – mit jelent számunkra a futás, ez a verseny, vagy éppen a barátság."

Lubics Szilvia a Halál Völgyében fut Forrás: Lubics Szilvia Facebook

"A magyar futónő Facebook-oldalán számolt be az eseményekről. A szintidő 48 óra volt, Lubics 36 óra 9 perc és 12 másodperc alatt ért célba. Ezt írta: "Csodás helyszínen egy meglehetősen extrém kihívás volt a Badwater számomra, amire nem hiába volt a felkészülés is szokatlanul nehéz, még így is csak nagy küzdelmek után tudtam végigérni a pályán.

Köszönöm a csapatom fáradhatatlan segítségét, nélkülük valószínűleg már az első órában felperzselt volna a hőség."

Csodálatos teljesítménnyel lett negyedik a magyar futónő Forrás: Lubics Szilvia Facebook

Hogy mennyire extrém körülmények között futott a magyar sportember, arról szintén közzétett néhány gondolatot: "A versenyen frissítőállomások nincsenek, mindent magunknak kell biztosítanunk. Egy futónak egy kísérőautója lehet, minimum 2, maximum 4 fő segítheti. 67 kilométer után lehet futva is kísérni (de a csak a futó mögött haladva). Frissíteni bárhol lehet, de egyszerre csak 2 fő mehet át a futóhoz.

A magyar ultramaratonisták közül korábban Kónya Ákos három alkalommal is második lett ezen a viadalon.