Vágólapra másolva!
Rekordszámú, csaknem négyszáz alpinista készül arra, hogy megmássza a világ legmagasabb hegyét, a 8848 méteres Mount Everestet - jelentette be pénteken a nepáli idegenforgalmi minisztérium.

A nepáli hatóságok idén 42 expedíció 372 tagjának, nagy többségében külföldi hegymászónak adtak engedélyt a csúcshódításra, nem számítva a körülbelül ugyanennyi helyi segítőt. Tavaly 34 csoport 289 tagja kapott mászóengedélyt.

Az időjárás leginkább májusban kedvez a hegymászóknak.

A résztvevők idei kiemelkedő száma azzal függhet össze, hogy lavinakatasztrófák miatt az elmúlt években több expedíció kénytelen volt dolgavégezetlenül hazatérni, a nepáli kormány azonban meghosszabbította a mászóengedélyük érvényességét, és sokan idén igyekeznek pótolni az elmaradt expedíciókat. Az első hegymászók a hét végén indulhatnak útnak.

Forrás: Steam

Noha az idei mászószezon hivatalosan csak ezután indul, Ueli Steck svájci sztáralpinista személyében már vasárnap, április 30-án halálos áldozatot követeltek a hegyek. A 40 éves hegymászó az Everest meghódítására edzve a közeli Lhoce-hegy oldalában,

7300 méteres magasságban megcsúszott és a mélybe zuhant, holttestét 1000 méterrel lejjebb találták meg helikopterrel.

A gyorsaságáról és teherbírásáról ismert, több rekordot is felállító svájci hegymászót csütörtökön a Mount Everest lábánál fekvő buddhista kolostorban hamvasztották el buddhista szertartás szerint.

A Magyar Everest Expedíció tagjaként Klein Dávid és Suhajda Szilárd is arra készül, hogy első magyarként oxigénpalack nélkül jussanak fel a világ legmagasabb csúcsára. Az expedíció korábbi közlése szerint a két hegymászó legkorábban május közepén próbálkozhat a csúcstámadással.