Vágólapra másolva!
Hódító útra indult a frissiben piacra dobott síbicikli: a nagyközönség előtt még csaknem ismeretlen trend máris saját versennyel büszkélkedhet.

December 9-én megnyílnak az első Snow Funpark kapui, ezzel pedig kezdetét veszi az első "snowbike"-verseny. A németországi Wittenburgban a világ legjobb mountainbike-osai és BMX-esei közül huszonöten fogják próbára tenni magukat - és új sportszerüket - egy különleges akadálypályán.

De mi is az a snowbike? Akár egy biciklinek, a snowbike-nak is van kormánya és ülése, azonban a kerekek helyett két szántalp van az aljára erősítve. A snowbikernek még két rövid lécet kell a talpára szerelnie - hogy a kanyarok bevételénél ne veszítse el az egyensúlyát -, és már kezdődhet is a móka.

A verseny előtt egy mountainbike freeriderekből összeállt bizottság górcső alá vette az SMX síbiciklit, és hosszas tesztelés után úgy ítélték meg, hogy a forradalmi találmány nagy lehetőségeket tartogat magában. Ez után már csak a 30 000 m2-es, műhóval borított akadálypályát kellett megépíteni, amely a verseny keretei közt kerül felavatásra december 8-a és 10-e között. A versenyzőknek - akár egy klasszikus BMX-bajnokságon - a legkülönbözőbb figurákkal kell bebizonyítaniuk rátermettségüket: lesz köztük backflip - azaz hátsó keréken ugrás -, frontflip - első keréken ugrás -, tailwhip - azaz 360°-os vázfordítás - és talán még Superman seatgrab - ugrás közbeni ülésfogás - is.