Vágólapra másolva!
Minden főpolgármester-jelölt meghívót kap az őszi Critical Mass tömegdemonstrációra. Ezúttal már 13 civil szervezet fog össze Budapest közlekedés okozta kárainak enyhítése érdekében.

Biciklizz minden hétköznap!

E jelmondat jegyében akár a legutóbbi 32 ezernél is több kerékpáros vehet majd részt a szeptemberi nemzetközi autómentes nap és európai mobilitási hét belvárosi zárórendezvényén.

A demonstráció célja, hogy tovább népszerűsítse a városi közlekedés egyetlen környezeti terhelés nélkül is hatékony módját, és felhívja a figyelmet az utcákon egyre nagyobb számban megjelenő kerékpáros közlekedő érdekeire.

Az önkormányzati választások előtt egy héttel szeretnék elérni, hogy a parlamenti pártok tavasszal kiadott kerékpáros programjai beépüljenek a helyi várospolitikába is. A szervezők Budapest szempontjából kiemelkedő fontosságúnak tartják, hogy a főpolgármester-jelöltek által csak általánosságban hangoztatott belvárosi forgalomcsillapítás alapelvei, és konkrét megvalósítási ütemtervei is terítékre kerüljenek a kampányban. Korábbi demonstrációkon a köztársasági elnök és több miniszter is részt vett, ugyanakkor a városi kerékpárosok számára legfontosabb ügyekben a városvezetők döntenek. Ezért a Critical Mass szervezői a napokban meghívót küldenek a főpolgármester-jelölteknek, és tárgyalások folynak arról is, hogy előre felvett, a demonstráció alatt sugárzott rádióadásban fejthessék ki terveiket a városi közlekedés akut problémáinak megoldására.

A túlzott autóközlekedés Budapesten évente közel kétezer áldozatot követel, több tízezer ember betegségéért felelős, és hatalmas anyagi károkat okoz. Kikerülhetetlen feladat a közösségi közlekedés térvesztésének megállítása és az alternatív közlekedési lehetőségek fejlesztése.

Rengeteg nemzetközi példa bizonyítja, hogy ezek az intézkedések a közúthálózat kapacitásának növelésénél nagyságrendekkel olcsóbban és hatékonyabban mérséklik a gépjárműforgalmat és vele együtt a légszennyezést.

A parlamenti pártok kerékpáros programjai ITT érhetőek el!


A felvonulás szervezői

További információ: Kürti Gábor szervező, Critical Mass Budapest, Tel.: 06-30-991-9989
[email protected]

Forrás: Országos Sajtószolgálat