Vágólapra másolva!
Két magyar barlangász, Szabó Attila és Erdei Anna életét vesztette Olaszországban a Sella Nevea-i hegyszorosnál. A szerencsétlenül járt barlangászokat lavina temette be. A csoport egyik tagja megmenekült a lezúduló hótömegtől, majd a tízfős csoport újabb három tagja jött elő a barlangból, őket helikopterrel mentették ki. A csoport többi tagja az esetről még mit sem tudva folytatja az expedíciót.

Egy budapesti barlangászcsoport tagjai voltak az olaszországi lavinabaleset áldozatai. A Gubacs - Guanó Barlangjáró Csoport tíz tagja túrázott a Sella Nevea-i hegyszorosnál.

A magyarok 13 éve minden februárban egyhetes expedíción vesznek részt a Gortani-barlangban. A kutatások során a negyven kilométeres rendszer felét már fel is tárták. Eme expedíció keretein belül indultak el a szerencsétlenül járt magyarok. Hétfőn három barlangász - két férfi és egy nő - kimerészkedett a barlangból és a rossz idő ellenére megkísérelte a leereszkedést a hegyről, azonban egy kisebb lavina elsodorta őket.

Ekkor még mindhármuknak szerencséjük volt és túlélték a balesetet. Mobiltelefonon kérték a magyar barlangi mentők segítségét, akik meg is adták az olasz hegyimentő csoportoknak a pontos koordinátákat, ám a másodszori kapcsolatteremtés már nem jött létre.

A három fiatalt egy újabb lavina sodorta el. Egyikük, egy férfi ki tudta ásni magát a háromméteres hóréteg alól. Két társa azonban már nem élte túl a balesetet. A túlélőt helikopterrel biztonságos helyre szállították.

A barlangász jó fizikai állapotban van, annak ellenére, hogy az éjszakát a szabadban töltötte. Az áldozatokat a hó alatt a túlélő útmutatásai alapján találták meg. A két magyar barlangász holttestét a polgári védelem helikopterével Sella Neveába szállították, ahol a pénzügyőrség helyi kaszárnyájának épületébe vitték. A még barlangban lévő magyarokat figyelmeztették arra, hogy ne próbáljanak lejönni a völgybe, ugyanis az időjárási körülmények miatt továbbra is komoly az omlás- és a lavinaveszély.

Kegyetlen lavina

Lavina esetén nagyon kevés esély van a túlélésre. A hótömeg ilyenkor különböző fizikai törvényszerűségek miatt tulajdonképpen folyadékként működik, így akit ér, szinte azonnal belélegzi a havat és megfullad. A lezúduló hó port, nagyobb szikladarabokat és fadarabokat is magával visz, így ezek is súlyos sérüléseket okozhatnak. Akit betemetett a hó az teljes mozdulatlanságra van kárhoztatva.

A hegymászók azért használnak színes lavinazsinórt, hogy az jelezze helyüket a hó alatt. Ha gyorsan meg tud indulni a mentés, ez lehet az egyetlen esélyük. Előfordul az is, hogy a test a hó alatt lehűl, s ha az illető nem szenvedett súlyos sérülést, újjáéleszthető a klinikai halál állapotából. A lavinából leginkább úgy lehet megmenekülni, ha valakit a széle kap el, amely nem visz magával nagyobb szikladarabokat és nem temeti be teljesen.