Vágólapra másolva!
Vadászokat ábrázoló, ősrégi északnyugat-kínai sziklarajzok tanúsága szerint a kínaiak már a korai kőkorszakban mesterien síeltek.

Az Új Kína hírügynökség szerint az Altaj hegységben, a mai Hszincsiang autonóm körzetben talált sziklarajzokról egyértelműen bebizonyosodott, hogy sítalpakat viselő vadászokat ábrázolnak, amiből archeológusok azt a következtetést vonták le, hogy az Altaj vidékén, már száz-kétszáz évszázaddal ezelőtt elterjedt volt a sí.

Az autonóm terület múzeumának egyik tekintélyes munkatársa, Vang Po (Wang Bo) elmondta: látott egy olyan sziklarajzot, amelyen négy ember állatokat űz, s a vadászok közül háromnak a lábán egyértelműen sílécre haswonlító tárgy van, kezükben pedig bot.

Szakértők szerint az Altajban talált rajzok annak a legkorábbi archeológiai ábrázolásai, hogyan síeltek ősidőkben az emberek, s egyben azt bizonyítják, hogy a sí az Altaj vidékéről származik.

Kína sok mindenben elsőnek tartja magát, így a puskapor, a nyomtatás, a golf és futball feltalálásában.