Vágólapra másolva!
Minden várakozást felülmúló pénteki szereplés után a hét végén tizenhét döntőben leszünk érdekelve a szegedi kick-box világbajnokságon. Debreczeni Dezső semi- és light-contactban is bejutott a fináléba, de a magyar tábor egyelőre csak reménykedik, hogy ott ki is tud állni, ugyanis az ötszörös világbajnokot a második elődöntőjéből hordágyon, eszméletlen állapotban vitte el a mentő, miután ellenfele - akit leléptettek - beletérdelt az állába.

Debreczeni Dezső nem titkoltan sporttörténelmi bravúrra készült, hiszen kick-boxban még senki sem nyert hét világbajnoki aranyérmet, hatot is csak Pesuth Rita, aki már szakkommentátorként van jelen a vb-n. Debreczeni eddig öt vb-aranyat gyűjtött, ebből kettőt a legutóbbi, 2003-as párizsi világbajnokságon, ahol a semi- és a light-contactban is diadalmaskodott.

Pénteken semiben horvát ellenfelét verve könnyedén jutott be a fináléba, később, ligtban viszonyt nagy baj történt. A lengyel Rekowski egy eleve szabálytalan térdrúgással úgy találta el az állcsúcsán Debreczenit, hogy a magyar versenyző eszméletét vesztette, és azonnal kórházba szállították. Rekowskit leléptették, így Debreczeni jutott be a döntőbe, kérdés, hogy ki tud-e állni. A magyar tábor mindenesetre reménykedik.

Debreczenin kívül Krempf Rékának és Pruzsinszky Ivettnek is volt még esélye a duplázásra, ám ők a light szakág elődöntőjének megnyerése után a semiben alulmaradtak olasz, illetve ír ellenfelükkel szemben. Ám így is tizenhét döntőben leszünk érdekelve, s versenyzőink emellett tíz bronzérmet is szereztek.

Forrás: [origo]
Pesuth Rita és Zrínyi Miklós a magyar döntősöket számolja össze. Nem egyszerű feladat, olyan sokan vannak.

A sportág hazai széles bázisára jellemző, hogy amíg csütörtökön az esztergomiak teljesítménye emelkedett ki az amúgy is sok jó produkció közül, addig pénteken a csepeli semi-contactos hölgyek vitték a prímet. Kovács Betty harminckét évesen, kétgyermekes családanyaként tíz év után döntőzik majd újra, a még mindig csak 19 éves Szendrei Barbara a legutóbbi vb-n szerzett ezüstérme után technikai KO-val jutott ismét a fináléba, míg Kovács Barbara élete első világversenyén mérkőzhet majd az aranyéremért.

- Előzetesen, a legmerészebb álmaiban számított ilyen szenzációs szereplésre? - kérdeztük Zrínyi Miklós szövetségi kapitányt.
- A célunk csupán az volt, hogy ismételjük meg a két évvel ezelőtti párizsi vb-szereplést. Akkor hat aranyérmet nyertünk, s nagyon remélem, hogy a tizenhét döntőből legalább a hat világbajnoki cím össze is jön a hét végén.

- Akár a hét is meglehet, amivel beállítanák minden idők legjobb magyar vb-szereplését. Az 1993-as, Atlantic Cityben rendezett világbajnokságon sikerült hét aranyat nyernünk.
- A számmisztika valóban azt ígéri, hogy most is hét aranyunk lesz. Mert ami a semi- light- és full-contactban rendezett világbajnokságokat illeti, az 1997-es vb-től számítva sorrendben kettő, három, négy, öt és hat aranyat szereztünk. De persze ha most hétnél többet nyerünk, az egyáltalán nem lenne baj.

- Kit emelne ki a csapatból?
- Az egész csapatot! Vannak ugyan, akik menet közben elvéreztek, de sok esetben csak egy-két pont döntött, s azt azért mégse várhattuk el, hogy mindenki érmes legyen. Azt mondom, a tizenhét döntős helyünk nagyon jó eredmény, és külön öröm számomra, hogy full-contactban is ott vagyunk három fináléban, ilyenre régen volt példa.