Vágólapra másolva!
Hazatért két hónapos útjáról a világ legnehezebb hegyét megjárt Mol-K2-expedíció, soraiban öt magyar, egy szlovák és egy román hegymászóval. A csapat busza augusztus 29-én hétfőn, nem sokkal 11 óra után gördült be a Mol Prielle Kornélia utcai töltőállomására, ahol rögtönzött sajtótájékoztató keretében számoltak be az expedícióról.

A héttagú csapat vezetője, Kollár Lajos értékelésében elmondta, idén egyetlen expedíciónak sem sikerült megküzdeni a hegy kegyetlen időjárásával, az alaptáborban eltöltött 39 napból mindössze hat volt elviselhető.

Erőss Zsolt, az expedíció csúcsmászója elárulta, a kellemesebb időszakok rövidsége miatt mindenki éjszakára, a viharosabb periódusra időzítette a csúcstámadás indítását, hogy másnap optimálisabb körülmények között juthasson fel a csúcsra. Ennek köszönhető tehát, hogy Erőss augusztus 14-én, a csúcstámadás éjszakáján, éjfél előtt nem sokkal hagyta el a 4-es tábort, ahol Csollány Katalin és Jaro Dutka várták őt vissza.

Másnap délelőtt azonban Zsolt kénytelen volt visszafordulni, miután a hol derékig, hol mellig érő hóban - noha komolyabb szél csak a hegy alsóbb régióiban veszélyeztetett - öt óra alatt mindössze 50 métert volt képes előre haladni.

Az expedíció nagyon sok szempontból így is sikeresnek mondható. Egyfelől csak az ésszerűség határait nemegyszer túllépő, saját bőrüket igen nagy fokban veszélyeztető kazahok jutottak a Mol-K2-expedíciónál feljebb (Erőss 8250 méteren fordult vissza, a négy kazah 8400 méteren), másfelől, technikai felkészültségüknek hála, a kazahok és a lengyelek eltűnése után csak a mieink tartották a kapcsolatot a külvilággal, sokszor a teljes hegymászótársadalmat tudósítva az eltűntek hollétéről.

Forrás: MTI