Vágólapra másolva!
Pénteken az Omszki-tónál folytatódik az első hazai profi strandfocibajnokság, s számos jelenlegi válogatott és NB I-es nagypályás játékos is kipróbálja magát a homokban.

A szurkolók Illés Bélát, Kuttor Attilát, Zavadszky Gábort, Csertői Aurélt, Kenesei Krisztiánt és Németh Norbertet láthatják a Contact Sand Starsban. A gárda edzője Halmai Gábor lesz. Az Umbro Team képviseletében Hajdú Attila, Bánfi János, Bárányos Zsolt, Budovinszky Krisztián, Vadócz Krisztián és Szili Attila lép pályára, vagyis a nagypályás válogatott több tagja.

A múlt heti nyitó tornát az IMN nyerte a Liver és a Contact Sand Stars előtt. A trió most is indul, a többi résztvevő pedig a Renault Hatvan, a Tarex Veszprém, a Kecel, az Umbro Team, a Gödöllői Bikák és a Blue Jeans Budapest.

A csoportokon belül körmérkőzések lesznek, majd a 3 csoportelső, illetve a két legjobb csoportmásodik mérkőzésének győztese jut az elődöntőbe.

Illésék pénteken 15, illetve 17 órakor, Bárányos Zsolték péntek 16 és szombat 11 órakor játsszák a csoportmeccseiket.

A mostani, illetve a múlt hétvégi torna győztese játszik majd később a profi bajnoki címért.