Vágólapra másolva!

Szép táj és kapitális halak Háziréten

Hétvégeken mintegy négyszáz horgásznak nyújt - nem is akármilyen - felüdülést a pilisi hegyek között hat horgászegyesület által üzemeltetett Háziréti-tó.

A Budapest központjától mintegy 20 percre lévő (a 10-es úton, Pilisvörösvár előtt) Háziréti-tó kifejezetten sztárnak számít a környékbeli horgászok számára. Így például számomra is meghatározó élmény volt, már ami a horgászpályafutásomat illeti. Ha mondhatom egyáltalán azt, hogy van nekem olyan.

A tó furcsa - szerintem csúzli - formája enyhén szólva is sok lehetőséget nyújt a különböző horgászmódszerek kipróbálásában. Lehetőség van a középen lévő, hatalmas, nyílt területeken a nagy dobásokra is. Itt kiváló csali a csonti, illetve a gilisztacsokor is, de én a pufit vagy a kukoricát is nyugodt szívvel tudom ajánlani. Sőt. Mindezeket vegyesen is, szendvicsként. Jó esély van pontyok, dévérek vagy akár afrikai harcsák megakasztására. De ami baj, hogy ezen a területen a nagy melegekben szinte szénné ég az ember, ugyanis semmilyen árnyékot nem találhatunk. De azért van, aki erre esküszik. Amúgy meglepőnek tartom, hogy Háziréten a legnagyobb melegben is van kapás. Állítólag sokat számít, ki mekkorát tud dobni, úgyhogy rendesen súlyozzuk fel a nagy dobósúlyú botjainkat, aztán mindent bele. A bal oldali ágat a pontyozóknak találták ki, de sajnos arra nekem nem sok babér termett (eddig). Az én személyes kedvencem a tó jobb oldali, rendkívül sok akadóssal tarkított ága, ahol csak és kizárólag egy horoggal ajánlatos horgászni. Ezt a területet egyébiránt csónakkal is remek dolog becserkészni, hiszen itt nem dobható be a terület, a bokrok mögött. Az úszós készség így is, úgy is príma.

De térjünk vissza a fenekezős készséghez. Az akadós területen logikusan csak egy horog használatát ajánlom, de azt tiszta szívemből. Etetést maximum önetetős módszerrel érdemes, hiszen a csónakból horgászók úgy is etetnek, ami belefér, és mi a partról pont oda dobálunk, ahol már tárt karokkal várnak a pontyok. Ezen a területen is jönnek a nagy halak függetlenül a napszaktól, de ami itt igazán fontos, az a precíz, centire pontos dobás. A vízből kiálló rönköket szinte koppantani kell az önetetőkosárral és utána csak várni kell. Nyugodtak lehetünk, lesz kapás. Fogtam már délben, rekkenő hőségben is 2 és feles nyurgát, mint ahogy hóviharban is. De az, azt hiszem, már túlzás volt. Kicsit nehezen számoltam el a szervezetemmel azon a kora téli napon. El is döntöttem, én nem is vagyok olyan nagy fanatikus, hogy még egyszer ilyet csináljak, egyszóval télen horgásszon más.

Forrás: MTI


Hosszan dicsérhetném még, a tó gazdálkodásával kapcsolatos évek óta tartó, rendkívül profi szemléletet, de inkább legyen elég annyi, hogy Házirétről nem nagyon látni üres kézzel távozó horgászt. Úgyhogy görbüljön a bot!

Adatok:
Napkeltétől napnyugtáig lehet horgászni (ez az évszaktól függ, hogy hány órát jelent).
Felnőtt napijegy: 2950 Ft (2 db nemeshal, 3 kg egyéb)
Ifjúsági napijegy: 1450 Ft (1 db nemeshal, 1,5 kg egyéb)
Péntek, szombat és ünnepnap előtti éjjel lehet horgászni. Ára: felnőtt 3600 Ft, míg az ifjúsági 1800 Ft
Csónakbérlés telefonon történik.
Ára: 1000 Ft/nap, míg fél nap 600 Ft.

Ruprecht Vilmos