Vágólapra másolva!
Az idei, sorrendben hatodik alkalommal életre hívott TVK triatlon-nagyhét eseménysorozatának keddi felvonását a kerékpáros próba jelentette. Nem csak egész nap, de még az este 6 órai rajt idején is szitált az eső.

Ez azonban nem zavarta a hétszáz (!) résztvevőt abban, hogy nyeregbe pattanjon és maga mögött hagyja az olimpia előtti utolsó világkupa-futam bringás pályájának egy körét jelentő 5 kilométert. Ott tekert a karavánban Pálffy Gábor, a főtámogató TVK Rt. kommunikációs vezetője, csakúgy, mint a bajai Mogyi SE erre a hétre ide érkezett triatlonosai, élükön a válogatott Koch Renátával.

A 6. TVK triatlon-nagyhét ma, 18 órától a duatlon váltóval folytatódik. A három tagú együttesekre a 2,5 km futásból, 5 km kerékpározásból és újabb 2,5 km futásból álló erőpróba vár. Számukra nincs verseny, cél a célba érkezés és a teljesítésért járó tombolaszelvények számának emelése, hiszen a vasárnap esti sorsoláson egy Yamaha-robogó a fődíj, de egyebek mellett egy Mali-versenykerékpár és egy kiváló digitális fényképezőgép is gazdára talál majd.

Ha már a nyereményeket említjük, az idén újdonságot jelentő hetes csapatversenyre személyenként 777 forintért benevezők csütörtökön, a Dísztóban kijelölt hajós-próbával kezdik a megmérettetést. Másnap jön a hétfejű sárkány-közös futás, melyen együtt kell abszolválnia a 2 kilométeres távot.

Szombaton a "Tavi Vad Küzdelem" akadálypályája várja a gárdákat. Ezen a napon Dísztó-átúszás, autó-tolás, söröshordó gurítás, zsákpakolás és üdítősdobozpiramis építés szerepel a feladatok között. A fenti három viadalt külön díjazzák, de a legszerencsésebb hetes-fogat elutazhat Athénba, ahol megtekinthetik az olimpia triatlonos versenyeit.