Vágólapra másolva!
Elkészült a Kecskeméten augusztus 4. és 8. között sorra kerülő négyesfogathajtó világbajnokság részletes programja.

A szervezők az esemény keddi sajtótájékoztatóján elmondták, hogy augusztus 4-én 17 órakor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra a Széktói stadionban.

Augusztus 5-én és 6-án ugyancsak a Széktói stadionban rendezik a díjhajtást, majd 7-én a Szabadidő Központban a maratonhajtást. A záró számra, az akadályhajtásra az utolsó napon kerül sor szintén a Széktói stadionban.

A szervezők arról is beszámoltak, hogy a Nemzetközi Lovas Szövetség képviseletében Christian Iseli nemzetközi pályaépítő a verseny helyszínén járt a hétvégén, és mindent rendben talált.