Vágólapra másolva!
Hatalmas sikert aratott a világ legszebb vitorlás hajóinak kikötése a pünkösdi hétvégén a belgiumi Oostende kikötőjében: a száznál is több vitorlást negyedmillió ember nézte meg a három nap alatt.

A rendezvénnyel Oostende híres ostroma befejeződésének 400. évfordulójáról emlékeztek meg a szervezők: 1601 és 1604 között e városnál zajlott a németalföldi szabadságharc egyik fontos hadművelete. Az ünnepségek keretében Oostende kikötőjébe érkezett a világ legnagyobb vitorlása, a négy árbocos orosz Szedov - de itt volt Nelson admirális egykori hajójának pontos mása, a brit lobogó alatt hajózó Grand Turc, s rajtuk kívül még 114 másik vitorlás.

Többségük fedélzetére felmehettek az érdeklődők, s a szerencsésebbek egy néhány órás sétahajózáson is részt vehettek egy három árbocoson.

Egyébként nem csak a hajók vonzották a látogatókat, hanem az is, hogy a hétvégén korabeli egyenruhába öltözött szereplők felidézték az ostrom egyes jeleneteit.