Vágólapra másolva!
Mióta Gary Fischer, a hegykerékpározás atyja, bevetette magát a kaliforniai erdőkbe a hetvenes években, azóta dilemma a mountain bike-os számára, hogy mikor, milyen pozícióban érdemes mászni a hegyet. Hamar elfáradsz a lejtőkön? Nem biztos, hogy (csak) az állóképességeddel van baj.

Az egyik legközkedveltebb topik a mountainbike-irodalomban a felfelé tekerés. Ez csakis azért lehet, mert legtöbben utálják. A mászóteljesítményünket nagyban befolyásolja az, hogy sikerül-e megválasztanunk a helyes pozíciót. Ebben szeretnék segíteni. Nem, nem vagyok sztár versenyző vagy edző, ugyanúgy eszem csipszet és iszom sört, mint a rendes emberek. Abban reménykedem, hogy 10 évnyi zihálás hegynek felfelé ültetett belém annyi tapasztalatot, hogy a kezdő/haladó bringásoknak új tanácsokkal szolgálhatok.

Általános szabály az, hogy amikor csak lehet, maradj ülve. Hogyha felállsz, nemcsak tekerni kell, hanem a testsúlyod egy részét is kénytelen tartani az izmoknak, így hamarabb elfárad az erőmű. Hogyha megnézünk egy elit mezőnyt, ahogy a verseny legdurvább emelkedőjével küszködik, azt vesszük észre, hogy szinte mindenki ülve mászik. (A rövid távon induló hobbista mezőny hátsó harmada meg tolja.) Persze az sem mindegy, hogyan ülünk a nyeregben. A meredek lejtőkkel ismerkedő (egyelőre) lelkes kezdő azt veszi észre, hogy vagy a hátsó kerék pörög ki, vagy az első emelkedik el a talajtól. Mindkét esetben csúnyát eshetünk, ha nem tudunk idejében kiszállni a klipszből vagy a patentból.

Meredek lejtőkön a legjobb tanács az, hogy maradj ülve, és a popsiddal kússz előre a nyergen. Így jobban neki tudsz veselkedni a pedáloknak. Hogyha így is kipörög a hátsó, kússz inkább hátra a nyergen. Hogy elkerüld az egykerekezést, azt ajánljuk, hogy a felsőtesteddel nyomulj lefelé és előre. Érdemes arra összpontosítani, hogy az állad közelítsd a stucnihoz. Ezt a pozíciót a derék nem sokáig bírja, de az emelkedő végéig valahogy ki lehet húzni.

Egyébként hogyha előredől az ember, sokkal inkább érvényesülnek a fenék izmai a tekerésnél. A kormány végén opcionálisan elhelyezhető bikaszarv (más néven kapaszkodó) abban segíthet, hogy jobban elnyújtózkodjon az ember. Így könnyebben tágul a tüdő, kellemesebb a lihegés. Nem mindenki szereti, én is leszedtem a kormányról. A szélesebb kormányfogás előnyösebb a lefelé döngetésnél.

Forrás: ORIGO

Vannak olyan szituációk, amikor érdemes állva megtekerni a lejtőt. Amikor hosszú, egyenletes emelkedő áll előttünk, kellemes felüdülés a combnak, vádlinak és a hátnak, hogyha rövid ideig más izomcsoportot terhelünk. Ekkor kell kiemelkedni a nyeregből. Fontos, hogy egy-két fokozattal váltsunk fel még ülő pozícióban. Akkor váltunk vissza, amikor visszatérünk a nyeregbe.

Mindenképp érdemes felállni akkor, hogyha lendületből érkezünk egy hullámvasút-zuhanás utáni emelkedőbe, vagy ha úgy ítéljük meg, hogy a lendület és a sebesség az emelkedő nagy részén átrepít. Ilyenkor taposs bele!

A cikket a Kalandvilágnak köszönhetjük.