Vágólapra másolva!
Megkezdődött a haltelepítés a Tisza-tóba; az állomány növelésére a napokban 22 tonna tonna pontyivadékot és -növendéket juttatnak az ország második legnagyobb állóvizébe.

Dudás Tibor, a Magyar Országos Horgászszövetség (Mohosz) területi kirendeltségének vezetője elmondta: az egy- és kétnyaras pontyokat a Tisza-tó nyolc településének - Abádszalók, Poroszló, Ráboly, Sarud, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszaörvény és Tiszavalk - közelében engedik a vízbe.

Ezzel egy időben a szakemberek folytatják a haljelölést, ami a kopoltyúsok mozgásáról ad információkat a Tisza-tó halászati hasznosítójának. A most telepítendő halak közül hétfőn és kedden kétezer kap majd egyedi haljelet. A kifogott halon lévő jelölést a Mohoszhoz beküldő horgászok tárgyjutalomban részesülnek.

A területi kirendeltség vezetője jelezte: a nyári hónapokban további 10 tonna, már kimondottan horgászzsákmánynak szánt háromnyaras pontyt kerül majd a tóba.

Dudás Tibor tájékoztatása szerint a telet a Tisza-tó halállománya szinte veszteség nélkül vészelte át, oxigénhiány miatt nem volt jelentősebb halpusztulás.