Vágólapra másolva!
Egy speciálisan átalakított gördeszka, egy eszelősen meredek lejtő és jó adagnyi bátorság: ennyi kell csupán az egyik legújabb extrémsporthoz, az aszfaltszánkózáshoz. Ha a riasztó baleseti statisztikákat vesszük alapul, nyugodtan elmondható, hogy a vírus módjára terjedő őrület néhány év leforgása alatt kivívta magának az egyik legveszélyesebb extrémsport megtisztelő címét.

Az aszfaltszánkózás igazi második generációs extrémsport, azaz már egy korábban létező extrém műfaj továbbfejlesztett változata. Nem meglepő módon ez a sportág is Kaliforniából származik, az első aszfaltszánkósok azok a gördeszkájukat megunt, unatkozó tizenévesek voltak, akik San Francisco lejtőit kóstolgatták először hason, majd háton feküdve a deszkájukra. Az utcai műfajhoz kifejlesztett gördeszkák hamar alkalmatlannak mutatkoztak az egyre nagyobb sebességgel történő száguldásra, ekkora tehető az aszfaltdeszkázás evolúciójának kezdete.

Az aszfaltdeszkák jóval hosszabbak és keskenyebbek lettek, mint a hagyományos gördeszkák, felfüggesztésük is sokkal erősebbé vált, valamint az elejükre került egy lökhárító, ami az esetleges balesetekkor segít tompítani az ütközés erejét. Összességében az egész deszka egy nagyon masszív szerkezet, erre szükség is van, hiszen a mai versenyzők már gyakran átlépik az álomhatárt jelentő 100 km/h-s sebességet.

Ekkora sebesség az aszfalttól néhány centire feküdve szédítő érzést nyújt, erre esküsznek a tapasztalt aszfaltszánkósok is. A sportág veszélyét azonban nem kizárólag az őrült tempó okozza, hiszen az évek során felkerültek a versenyzőkre a különleges védőfelszerelések, és ma már komoly verseny elképzelhetetlen bukósisak nélkül. Egy hivatalos verseny keretében általában nem is történik nagyobb sérülés, leszámítva a már megszokottnak tekinthető apróbb horzsolásokat, karcolásokat. Ekkor ugyanis lezárják a versenypályaként használt lejtős útszakaszt az autósforgalom elől, néhány órára csak az aszfaltszánkósoké a pálya.

Forrás: ==
Őrült száguldás közben

Az igazi problémát az edzések okozzák, hiszen a komolyabb versenyeken csak másodpercek döntenek az első és a második helyezett között, kifinomult technikára van tehát szükség ahhoz, hogy valaki jó eredményeket érjen el. Bizonyos értelemben véve tehát az aszfaltszánkózás is technikai sport, s mint ilyen rengeteg gyakorlással jár. A világ azonban nem túl megértő az aszfaltdeszkások felkészülését illetően, más szóval az utcai forgalom nem áll le csupán azért, mert néhány srác gyakorolni akar. Ebből fakad a sportban a legtöbb baleset: az aszfaltszánkósoknak versenyen kívül autókat kerülgetve kell száguldozniuk, helyzetüket pedig csak nehezíti, hogy csupán néhány centire fekszenek az aszfalttól, ezért egy keresztutcából kikanyarodva nagyon nehéz őket észrevenni. Mivel az aszfaltszánkósok sokszor kétszer olyan gyors tempót diktálnak, mint az autósok, gyakran kell fékezniük, ami szintén nem egy egyszerű feladat.

Ebből fakadóan rengeteg a baleset, az aszfaltszánkózást a legtöbb városban törvény tiltja - már csak azért is, mert az aszfaltdeszkázókat nem nagyon hatják meg a sebességkorlátozások -, ami persze nem riasztja el az igazán fanatikus sportolókat. Gyakorlás közben legtöbbször egy autó követi a lejtőn száguldó aszfaltszánkóst, ez némileg csökkenti a balesetveszélyt, de mivel a kísérőautónak is fel kell vennie a deszkás sebességét, igazából az aszfaltdeszkázás még így sem egy életbiztosítás.

Az igazán kipróbált profik persze nem bánják a veszélyes körülményeket, sőt, szerintük a sportág pont ettől lesz az, ami: egy menet a meredek és forgalmas utcán felér egy súlyos adrenalininjekcióval. Magyarországon egyelőre még nem honosodott meg a sportág, ami ismerve a hazai vezetési kultúrát, nem is feltétlenül baj. Mindenesetre senkinek nem ajánljuk, hogy mondjuk a Citadella lejtőin próbálja ki magát, mert ha az autósokkal való ütközést még megússza is, azt biztos nem, amit a felháborodott vezetőktől a lejtő alján kap.