Vágólapra másolva!
A Balatont 30-36 centiméter vastag jég borítja, de a 10-20 centiméteres hóréteg miatt a kijelölt korcsolyapályákon kívül csak a part mentén ajánlatos a tóra menni - tudtuk meg csütörtökön.

Siófoknál 36 centiméter vastag a jég, s ezt 12 centiméter magas hóréteg borítja, a jég alatt pedig 2,1 Celsius-fok a víz hőmérséklete - tájékoztatott az Országos Meteorológiai Szolgálat balatoni állomásának az ügyeletese, Patkó Józsefné.

"A hó miatt nem látszik, milyen alatta a jég, ezért arra rámenni kissé veszélyes, csak a part mellett javasolhatjuk" - közölte Springs József százados, a siófoki székhelyű Balatoni Vízi-rendészeti Rendőrkapitányság osztályvezető-helyettese.

Mint a szakember elmondta, az elmúlt hét végén két kisebb baleset történt a tónál: a balatonfüredi kikötő területén, tehát tiltott helyen ketten is beszakadtak, de szerencsésen megúszták a jeges fürdővel járó téli kalandot.

Keszthelyen csütörtökre letakarították a városi fövenyfürdő területén lévő jégpályáról a 20 centiméter vastag hóréteget és a létesítmény ismét várja a téli sportok kedvelőit - mondta Kóczián Miklós, az önkormányzati strand vezetője. A térdig érő vizet borító keszthelyi jégen két pályát is kialakítottak, az egyiket a korcsolyázók, a másikat a hokizók használhatják, s a jégpályák délelőtt kilenctől este kilencig látogathatók. A keszthelyi strandon lévő jégpályát hétköznap 3-400-an, hétvégén naponta 1-1500-an látogatják, az elmúlt vasárnap pedig a jégkarnevál miatt 3000-en szórakoztak itt a téli Balatonon - mondta a fürdő vezetője.

Forrás: MTI


A Vitorlás Étteremnél csütörtökre gépekkel letakarították a jégről a havat, így a hét végén, ha marad a hideg, kitűnő jég - s rajta sok jégroller és fakutya - várja az érdeklődőket - közölte a vendéglő tulajdonosa, Kiss István. Két jégkorong- és egy hatalmas korcsolyapálya áll a sportolni vágyók rendelkezésére.

Ha tartós marad a hideg, jövő szombaton rendezik meg Füreden a látványosnak ígérkező hagyományos balatoni jégkarnevált.