Vágólapra másolva!
Magyar győzelemmel kezdődött meg Melbourne-ben a vitorlázó repülőhollandi-világbajnokság: a Majthényi Szabolcs, Domokos András világ- és Európa-bajnok kettős remekül szerepelt az első futamban, és magabiztos győzelmet aratott az 55 hajót számláló mezőnyben.

"A szél nekünk kedvezett és egy kis szerencsénk is volt" - nyilatkozott Domokos András. "Folyamatosan figyelnünk kellett a nagy vetélytársakra, akik közül a háromszoros világbajnok hazai McCrossin, Cook páros most gyengébben ment. Szabolccsal 18 éve versenyzünk együtt, ez már lassan nehezebb, mint házasságban együtt élni."

A magyarok mögött a német Hans-Peter Schwarz irányította egység futott be a második, az ausztrál Gavin Dagley vezette duó a harmadik helyen. A tervek szerint szerdáig összesen hét futamra kerül sor.

A címvédő magyar páros a vb-t megelőző ausztrál nyílt bajnokságon második lett.

1. futam:
1. Majthényi, Domokos 1:41:03 óra
2. Schwarz, Van Koppen (német) 1:41:34
3. Dagley, Dryden (ausztrál) 1:41:45